Rovancs

„A miniszterelnök és az üzlettársak eleinte jól mérték föl, hogy milyen területeken lehet az EU-val szórakozni: vállalták, hogy itthon kiszórják az úgynevezett uniós alapértékek közül mindazt, ami a NER útjában áll, és nem tartottak tőle, hogy emiatt a német, a holland vagy a svéd kormány hadat üzen nekünk. (Végül is, annak idején Ausztria is elég olcsón megúszta a bebarnulást).

Azzal viszont nem számoltak, hogy az unió nemcsak málé politikusokból, hanem adófizetőkből is áll, és a német, a holland vagy a svéd dolgozók (ők azok, akiknek a befizetései a rendszert működtetik) egyáltalán nem lesznek boldogabbak attól, ha Mészáros Lőrincnek újabb istállója, Lázár János gyermekének még egy bankszámlája vagy Rogán Antalnak egy kicsivel nagyobb Pasa-parki lakása lesz.

Nem látták át, hogy e polgárok szerint Európa jövőjére nézve a legnagyobb kockázatot nem a bevándorlók, az iszlám szélsőségesek vagy a brit euroszkeptikusok jelentik, hanem a görög, a spanyol, vagy a magyar korrupció, amit a nettó befizető országok az egyre kevésbé imponáló helyzetben nem szeretnének tovább fizetni. Márpedig Magyarország esetében immár pecsétes papírjuk van róla, magától az Európai Bizottságtól, hogy itt a pénzük jelentős hányadát oligarchahizlalásra használta a kormány. Méghozzá az a kabinet, amelyik amúgy éveken át szorgosan törte a borsot a brüsszeli hivatalok meg az elvekre érzékenyebb tagállamok orra alá, és nem vette időben észre, hogy mikor kell leállni.”