Furcsa nevekre bukkantunk Nagy Ervin vagyonnyilatkozatában

20 milliós tartozása is van a színművésznek.

Az Index összeállította az eddig ismert tényeket a tavalyi romagyilkosságokról.
A négy gyanúsított férfi közül ketten testvérek, őket gyanúsítják a legtöbb helyszínen elkövetett támadással. A 42 éves K. Árpádot tizenegy cselekménnyel gyanúsítják. A gyanúsított korábban Izraelben is élt, és dobosként zenélt a Replika metálzenekarban. Öccsét, a 36 éves K. Istvánt nyolc helyszínhez kötik a nyomozók. K. István ügyvédje, Gerecs Krisztián az Indexnek azt mondta, ügyfele annyit vallott be, hogy a Molotov-koktél dobásokban, gyújtogatásban részt vett, de más bűncselekményben nem.
A harmadik gyanúsítottat, a cukrász végzettségű, kutyatenyésztéssel is foglalkozó 30 éves P. Zsoltot hat helyszínnel hozták összefüggésbe. A negyedik a 28 éves Cs.István, akit egy helyszínhez köt a rendőrség, a gyanú szerint ő vitte sofőrként a többieket a tiszalöki gyilkosság helyszínére, és tudott a gyilkossági szándékról.

Az ügyvédek szerint az elkövetők nem vallottak a motivációikról, hogy miért lőttek a cigányokra. A gyanúsításokban az aljas indok egyikőjüknél sem szerepel, pedig ide tartozik a rasszista indíték, vagy fajgyűlölet, mint motiváló tényező. Az Index egyik rendőrségi forrása szerint viszont két elkövető is beszélt a motivációról. Állítólag azt mondták, hogy a gyilkosságokkal az volt a tervük, hogy felkorbácsolják a cigány-nem cigány feszültségeket, polgárháborút szítsanak, aminek végeztével a romákat deportálják Magyarországról.