Aranyemberek beolvasztása, avagy Bartók, Kodály és más nőgyűlölők

„171. levél

Kedves Néném,

látom én, olvasom a Tóth Krisztina-féle osztrák lapinterjú sorait, amiket gondosan átküldött. A költőnő, tudom, nem »előállt« durva ötletével, hanem csak válaszolt egy könyves oldal kérdőívére, mindenesetre meglepően naiv lett volna, ha nem is sejti, hogy felkapja majd a közbeszéd az ő Jókai-kritikáját. Az arany embert letaszítaná a kötelező olvasmányok piedesztáljáról, amely – teszem hozzá – egyúttal a nemzeti kultúra egyfajta kirakata, büszkeségtablója is, A kis herceg és más külföldi művek mellett. És nem mondom, a canismerga levélszekrénybe gyömöszölése se szépségdíjas cselekedet, de pont egy művész ne kalkulálná előre az érzelmek felkorbácsolását, amikor a nemzeti irodalmi szentélyben nekiáll ereklyéket lomtalanítani? De a levél nem emiatt születik, hanem a külföldi csapatok behívása miatt.

A Falter-interjú innen, az ajtó berúgásától vadul el, soraival mélyen nem értek egyet, de tartok tőle, hasonló hőfokra bőszült Kegyed sem érti meg, miért árulás ez, ami innen kibomlik, csak ha más példán levezetem. Mert amit Tóth Krisztina SOS-hadjáratával művel, az bőven túlmutat Jókain.

Először is lépjünk távolabb. Nekünk, magyaroknak a művészi hírünk, tradíciónk és szeretném hinni, jelenünk is erős, messze az ország vagy a nemzet valós méretén túlmutató. (Sportunk is ilyen, hiányolom mindig azt az olimpiai táblát a játékok alatt, amely a népek éremszerzését lakosságarányosan mutatná: tuti dobogó remélem, idén nyáron is.) De ez a kultúra – a néphagyományokban gyökerező műfajok kivételével – jelentős késedelmet szenvedett a finoman szólva is problematikus történelem miatt. Amikor például az opera mint művészeti összegző ág kialakul Itáliában, épp a török berendezkedés zajlik idehaza, és amikor végre kihajtják őket innen, már az opera mint olyan több európai aranykoron is túl van. Szoktam példálózni a tényleg nem távoli Münchennel: a bajor választófejedelemség központjában már a XVII. század közepén játszottak operát, Ferdinand Maria fejedelem (férfi, a németben a Maria férfinév is lehet, á la Klaus Maria Brandauer) konkrét palotát alakított ki e célra. Nálunk Zrínyi, a kardos poéta csatázik a törökkel ekkor, és a szabadulásig még csaknem egy évszázad hátra van! Ha ezt tekintjük az első ottani operaháznak – miért ne tennénk, hisz az volt! –, mire minálunk Andrássy Gyula gróf kezdeti tétova feliratából majd Podmaniczky és Ybl összehozzák a Sugár úti palotát (20 esztendő telik el), akkor, 1884-ben már München sorrendben harmadik operaháza is majdnem 70 éve működik, a ma is funkcionáló hatalmas épület.”