„Csakhogy az új NAT legkisebb problémája Wass Albert politikailag motivált futtatása. Ha az ember végigolvassa magát a törvénymódosítást, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a baj sokkal nagyobb.
Az igazi probléma az, hogy a kormány olyan színvonalú szövegre bólintott rá, ami politikai vonzalmaktól függetlenül minden igényesebb embert pirulásra késztet. Ehhez képest tényleg másodlagos, hogy melyik listára ki került fel.
Egészen abszurd, hogy a 2020-ban törvényerőre emelt, a következő évek, esetleg évtizedek közoktatását keretbe foglaló alaptantervben a legkortársabb szerzők a diákok nagyszüleivel lehettek kortársak (szerencsésebb esetben). Ez nem politikai vagy ideológiai probléma. Hanem abból az avítt koncepcióból fakad, miszerint az iskolák feladata egy tételes információlista bejuttatása a gyerekek fejébe. Aki a tételes listákban hisz, annak a halott írók kedvesebbek az élőknél, hiszen előbbiek körül mégis kevesebb a bizonytalanság, hiszen őket már felrakták mindenféle listákra.
Ebből ered az új NAT azon bizarr tulajdonsága, hogy mindent döbbenetes merevséggel szabályoz: 13 kötelező olvasmányból 11-et ad meg például cím szerint. És ez elvileg egy általános, az alapelveket rögzítő törvény lenne!”