Negyven nap

„Szalaminak pedig igaza van. Egy katonai vezetőt nem szokás szentként tisztelni halálában, nem tapossák egymást halálra a temetésén ismeretlenek. Szolejmani halálával összekovácsolta Iránt. Ezért óhatatlanul felmerül a nagyon is számító kérdés: megérte-e? Lehet, hogy igen, mert az események olyan fordulatot vesznek, amely a messzi jövőben kiegyezéshez vezet, béke lesz, legalábbis olyan speciális háborús béke, amilyet megismertünk az elmúlt 41 évben az Egyesült Államok és Irán között. Talán a történelemkönyvekbe is bekerül Szolejmani neve, akit mégiscsak úgy öltek meg, hogy egy független ország katonai vezetője volt, de terroristaként likvidálták. Ez a semmitmondó, de sokat használt kifejezés amolyan biankócsekk lett. Irán azt tervezi, hogy az Egyesült Államok szárazföldi hadseregét terrorszervezetté nyilvánítja. Magyarán kilövési engedélyt kap mindenki, hogy lelőjön egy amerikai katonát, legalábbis Irántól.

Miközben mindenki tudja, hogy se az iráni, se az amerikai fegyveres erők nem terrorcsoport, a szakállas martalócok gúnyáját ráhúzva a reguláris alakulatokra máris jogi kiskaput nyit. Ez pedig nem éppen a béke irányába vezet. 1956-ban a szovjet csapatok azt állították, terroristák ellen küzdenek, vérbe is tiporták a magyar forradalmat, de saját szemükben ők tiszták voltak, mint a hó. Ezzel szemben 2020 elején ha egy ember Franciaországban késsel támad járókelőkre, és Allah akbart kiabál közben, az pszichiátriai eset, nyomasztó gondolatokkal, bolond, agymosott – de nem terrorista.

A háborúnak, bármilyen szörnyű is kimondani, vannak szabályai, mivel a háború jogilag egy elfogadott vitaelrendező módszer. De be kell tartani a szabályokat, nem szabad bizonyos fajta mérgeket használni, mert az csalás, meg ugye a taposóaknák is nagy pusztítást tudnak okozni, no meg a genfi konvenciókra is figyelni kell, a hadifoglyok kiestek a játékból, ők megkapják a pihenőknek járó fejadagot. Nincs olyan szervezet, amely a gyilkos játékokat konkrétan figyeli, és szankcionálja a túlkapásokat, mert ez túl nagy falat, és a jogászok úgyis gyorsabbak, mint a jogalkotók, meg aztán ki mondhatja meg, ki is igazából a terrorista, ha egy állam így ítéli meg. De akárhogy csűrjük-csavarjuk ezt az ügyet, a helyzet nem lesz rózsás, és cseppet se tűnik előremutatónak, ami történik Irán és Amerika között.”