Áramszünet

„Reynders állócsillag, 1999 óta megszakítás nélkül miniszter, hat különböző kormányban volt pénzügyminiszter, vitte szövetségi szinten a külügyeket, a külgazdaságot, az uniós ügyeket, s a végén megkapta a védelmi tárcát is. Didier Reynderst úgy hallgatták meg, hogy vele kapcsolatban súlyos korrupciós vádakat fogalmaztak meg, amelyekre ő azt mondta, egyszerű rágalmak, szót se érdemes rájuk vesztegetni.

A biztosjelölt az igazságügyi területet kapná Ursula von der Leyen testületében, azaz ő irányítaná, mely tagországgal kapcsolatban veszik elő a szöges korbácsot s kinek az ügyeit kezelik vállrándítással. Reynders pedig visszahozza a régi tézist, miszerint a nyugati tagországok mindig jobban értenek mindenhez, mint az újonnan csatlakozott, keleti barbárok.

Egy belga biztosjelöltnek nem kell feddhetetlennek lennie, egy magyarnak, románnak, lengyelnek igen. Mindig, újra meg újra megkérdőjelezi a brüsszeli központ, hogy mi, a keleti végeken valóban demokratikusan elkötelezett népek vagyunk, belehelyezkedve az igazságosztó szerepébe. Brüsszel egy olyan belga biztos igazságérzetére, jogértelmezésére és személyes véleményére bízza a közép-európai térség, benne Magyarország demokráciájának megítélését, akinek saját tapasztalata gyakorlatilag nem lehet egy normálisan működő parlamenti demokráciáról.

Az a lelki vasfüggöny ma is ott húzódik, és hiába látható, hogy a visegrádi országokban olajozottan működik a gépezet, valahogy egyetlen közép-európai vezető se kezdi el kioktatni a törpepártok és egy évre hitelesített kormányok otthonát.”