Iparos szemmel az innovációról (2007)

Korábbi tanulmányát juttatta el Fodor István a szerkesztőségünkbe a mostani MTA-viták kapcsán. A Széchenyi díjas villamosmérnök az Ericsson Magyarország cég alapítója, közel két évtizedig vezérigazgatója, majd elnöke volt. 2004-2007 között az Európai Kutatási Tanácsadó Testületének (EURAB2) tagja, Brüsszelben. Ottani tapasztalatai felhasználásával írta meg tanulmányát, melynek teljes szövege 2007-ben jelent meg a Magyar Szemle Kiadójánál, egy, a Mádl-kör tagjai által írt, Magyarország ma és holnap című esszékötetben.

Fodor István a 12 évvel ezelőtti írásának 90 %-át most is érvényesnek tartja.

Részlet a tanulmányból.

***

A hazai helyzet

Idehaza, az elmúlt másfél évtizedben a pályázatok során gyakran lehetett találkozni egy egzisztencia-vezérelt szemlélettel, amely elsősorban a forrás, a támogatások megszerzésére irányult. Egyes kutatói műhelyek elkényelmesedtek, amikor ugyanarról a témáról több bőrt lehúzva, csupán a fióknak kutatva vettek részt a különböző pályázatokon. Ez a jelenség leginkább a rendszerváltás után, a tudományos élet vákuumba került szereplőinek magyarázható magatartása volt, amely ma már érezhetően változik. Csökkennek ezek az egzisztenciális indíttatású akciók, reflexek, egyre gyakoribb az eredményorientált megközelítés. A kutatók számára az eredményességtől függés kitörési lehetőséget, de a korábbiakhoz képest megélhetési kockázatot is jelent. Az érintett kutatók azonban nem rendelkeznek azokkal a tartalékokkal, amelyek az átmenet, illetve a kockázatok finanszírozásához szükségesek. A kutatóhelyek nagy része alulfinanszírozott, az intézmények alapműködésének biztosítása forrást és figyelmet vesz el a minőségi munkától. Azt is tudomásul kell venni, hogy nem minden kutatási eredményt lehet piacosítani.

Mára eljutottunk oda, hogy jószerivel már azok sem hisznek a hazai kutatás-fejlesztés fejlődésében, akik hivatalból részt vesznek benne. Ez a terület az elmúlt évek során a hatalom játékszerévé vált. Meggondolatlan forráskivonás, forrás átcsoportosítás, kézi vezérlés, hirtelen szervezetváltás, leminősítés, bizonytalanság, következetlenség jellemzi azt az egyik legfontosabb ágazatot, amelyet a világ meghatározó országai közügynek tartanak. Közben nemzetközi összehasonlításban is visszaesett az ország. Az azonos népességű tagállamokkal összehasonlítva: lemaradunk nemcsak Belgium, de már Csehország mögött is, ma még azonos szinten vagyunk a gyorsabban fejlődő Portugáliával, általában megelőzzük Görögországot. Ennek hátterében a kirívóan alacsony hazai K+F ráfordítás, az alacsony fajlagos kutatói létszám, a hosszú távú tudománypolitikai koncepció és irányítás hiánya, a hazai K+F-ben rendkívül alacsony vállalati részvétel, szervezeti gondok állnak, továbbá döbbenetesen alacsony reál-diplomás (<8%) ill. real PhD (<0,25%) végzősök száma. Az összesített innovációs mutató (Summary Innovation Index) alapján a szürkeállományáról híres hazánk a 32 európai államból a 24., és az EU 25 tagállam között a 21. helyen áll! Hasonlóan lesújtó az Unió véleménye is a magyar innovációs helyzetről.¹ Ezzel a négy „leszakadó” egyike lett.² Mindez az elmúlt kb. öt év hatalmi politikának a következménye. 2002-ban az oktatási miniszter személyi tisztogatással kezdte a hatalom gyakorlását. Értékes szakemberek kerültek távol a folyamatoktól és értékes folyamatok álltak le. Néhány évvel később jött a magyar tudományos élet, az akadémia megbélyegzése, értéktelenné nyilvánítása. Ebben az időszakban került a lejtőre a K+F szektor. Pedig a viszonylag friss fékek ellenére és mellett sok érték van a magyar tudományos életben. Sokkal több, mint amiről általában beszélünk. A néhány eredményes intézet, az alacsony számú, de sikeres mikro vállalkozások mellett a fiatal tudósaink – gyakoran nemzetközi tapasztalattal – minden nehézség ellenére számottevő eredményeket mutatnak fel. Még ha csak az első fordulóban is, de példátlan az ERC fiatal kutatók számára kiírt újszerű pályázaton elért eredményeik.³ Ezeket az eredményeket, értékeket kell félteni a jelenlegi helyzet miatt a politikától.

Nincs még megközelítő adatunk se arról, hogy az országban milyen tudás-kapacitás van jelen, különös tekintettel azok műfajára, mennyiségére, minőségére, alkalmazottságára. Ugyanez vonatkozik az alkotói utánpótlásra is. Ezeknek az adatoknak ismerete nélkül hatékony program nem készíthető. Már önmagában az is szomorú jel, hogy egy ilyen leltár elkészítésére még csak központi akarat sem volt az elmúlt évek során.

Merevek, zavarosak a törvények, a szabályok, pontatlanok a statisztikák, a folyamatok túlzottan adminisztratívak. A jelenlegi tudománypolitika lényegében csak pályázatokból, pénzosztásból áll. A pályázatok kezelésében a fegyelem, a számszaki követelmények túl bürokratikus betartatása, a morál, a felelősség megoldhatatlannak tűnő feladatot jelentenek. Ameddig a szűkös források elosztása, illetve megszerzése áll a gondolkodás és a cselekvés középpontjában, nem sok remény van a felemelkedésre. Ameddig a különféle érdekérvényesítések, az illetéktelen beavatkozások, a törvények és a szabályok politikai érdekek szerinti toldozgatása-foltozgatása jelenti a tudománypolitikát, addig inkább a fokozódó lemaradással kell számolni, a felemelkedésre nincs reális esély.

A tudományos műhelyekben, az intézetekben általában hiányzik a tudásmenedzselés kultúrája, képessége, beleértve a vállalati szereplők egy részét is. A tudomány művelése és menedzselése általában különböző felkészültséget igényel. Csak nagyon keveseknek adatott meg az a képesség, hogy mindkettőben profik legyenek; ők leginkább a PhD műhelyek professzorai között találhatók. A kutatást és fejlesztést végző intézmények és csoportok irányítása nagyon sok olyan sajátos elemet tartalmaz, amely eltér a gazdasági folyamatok menedzselésétől. A tudásmenedzselés képessége hiánycikk Európában is, de fokozott mértékben Magyarországon. Ez leginkább az akadémiai (kutató egyetemek és az akadémiai kutató intézetek) kutatói közösségek irányítására érvényes. Az Unióhoz hasonlóan idehaza is komoly figyelmet kellene fordítani e terület fejlesztésére.

Az ipari jogvédelem az egyik központi kérdéssé vált Európában. Az uniós tagsággal járó folyamat eredményeként egyszerűsödnek és korszerűsödnek a jogvédelmi folyamatok. A gazdasági szempontból fontos védelem egyben az innováció intenzitásának egyik indikátora. A különböző oltalmi formák közül a szabadalmak száma a legerősebb mutató. Magyarországon az elmúlt évek során folyamatosan csökkent az itthon és külföldön bejelentett szabadalmak száma. A csökkenés idehaza 2006-ban megállt, de még nem fordult meg. A hazai tudománypolitika és az ipari jogvédelem harmonizálása megoldatlan feladat. A tudománypolitikához képest az ipari jogvédelem, a Magyar Szabadalmi Hivatal - ami az európai harmonizációt illeti - lényegesen előrébb jár. Mind emellett Magyarországot még mindig potenciális tudásintenzív gazdaságnak tekinti a világ, hisz’ a külföldön bejelentett oltalmak hazánkra történő kiterjesztéseinek száma az elmúlt évek során folyamatosan és intenzíven növekszik.⁴

Sokszor hangzik el az a magyarázatra váró kérdés, hogy a vállalatok miért nem költenek többet a K+F-re. A válasz egyszerű: azért, mert nálunk olyan a rendszerváltást követően kialakult ipar szerkezetében nagyon alacsony a tudásintenzív tevékenységet folytató cégek aránya. A gazdaság, a magán szféra K+F befektetéseinek növelése két forrásból táplálkozhat: Egyrészt a korábban tárgyalt „spin off”, vagy „start up” cégek számának növekedéséből, amelyek eredendően az akadémiai szféra kimeneti eredményei. Másrészt a meglévő vállalatok növekvő K+F ráfordításaiból (ez limitált az ipar szerkezete miatt), illetve új, nemzetközi, kutatást és/vagy fejlesztést végző cégek letelepedéséből. A jelenlegi vállalati K+F ráfordítások 80%-át – nemzetközi összehasonlítás szerint is – tucatnyi nagy multinacionális vállalat befektetése adja. Tehát az alapkérdésre valóban egyszerű a válasz: a magyar ipar szerkezete tudásintenzitásban szegényes. A kutatás és fejlesztés igénye tartalmi feltételek következménye. Csak olyan nemzetközi cégtől várható el, hogy K+F tevékenységet hozzon Magyarországra, amely tudásintenzív tevékenységet folytat és szándékában áll azt fejleszteni, esetleg áthelyezni, továbbá ha igényeinek megfelelnek a magyar körülmények. A K+F tevékenységet végző, letelepedett nemzetközi cégek elsősorban a foglakoztatásra, a minőségi oktatásra és K+F kultúra terjedésére vannak hatással, és – az eredmények többnyire globális hasznosulása miatt – kevésbé a magyar GDP-re.

Ami a központi forrásokat illeti, igen szomorú a kép. A gazdaság által elfogadott és befizetésre kerülő innovációs járulék mellől – a megkötött társadalmi egyezség ellenére - a kormányzat a törvény szerint garantált forrást 2006-ban és 2007-ben - Európában egyedüli módon – csökkentette. A helyzet drámaiságát még azzal is fokozták, hogy a vállalatok árbevételére vetített innovációs járulék felhasználásánál nem minden esetben a valódi K+F volt a célpont. Ennek egyik eklatáns példája egy üzletté fejlesztett módszer, amely szerint K+F-t nem folytató cégek (pl. egy nagy üzletlánc), amennyiben kutatási megbízást adnak és fizetnek egy alvállalkozó intézménynek, akkor a megbízási díj levonható az innovációs járulékból. Ez a törvényalkotási hiba nem csak a korrupcióra ad lehetőséget, de jelentős összegeket von ki a valódi tudományos munka támogatásából is. Ezt az anomáliát a kormány erre hivatott intézménye inkább gerjesztette, ahelyett, hogy felszámolta volna.

A jelenlegi kormányzati intézkedések pályázatok formájában legfeljebb lehetőséget adnak K+F támogatások megszerzésére, de nem töltenek be katalizáló szerepet egyetlen területen sem. Pedig csak reaktív irányítói szellemben nem lehet felemelkedni, versenyben lenni. Proaktív stratégia kellene, amely a lehetőségek és az adottságok alapján a leghatékonyabb módon, tartalommal vezérelten először rendet teremtene, majd a tartós fejlődés útjára vinné a hazai tudományos életet és a tudásintenzív gazdaságot.

Összességében a jelenlegi helyzetet a zavarossság, a jó és rossz intézkedések folyamatos keveredése, a megosztott szakmai társadalom, kiszámíthatatlan folyamatok, a politika kézi vezérlése jellemzi. 2007 tavaszára készült egy stratégia. Több, új és korszerű elemet tartalmaz,de jelentősek a hiányosságai is. A célok és a prioritások egy része is elfogadható, de a megvalósítás módja és garanciája nincs az anyagban, így – hasonlóan a korábbiakhoz – szlogenek halmazának tekinthető, alkalmatlan a tudománypolitika vezérlésére.

A harmonizáció

A hivatalos innovációs stratégia egyik hiányossága, hogy a kutatást és fejlesztést rendszerében nem teszi a helyére. A másik, hogy a tudománypolitika nem veszi figyelembe a két kapcsolódó ágazat, az oktatás- és az iparpolitika helyzetét. Tudásban, felkészültségben, mennyiségben a tudománypolitika az oktatás kimenetére épül, gazdasági eredményében, a megvalósításban pedig az iparpolitika bemenetét adja. Az oktatás-, a tudomány- és az iparpolitika szendvicsszerűen illeszkednek egymáshoz. Mindkét csatlakozó oldal minősége meghatározó, és - ami az oktatást illeti - alapvető. A három terület folyamatos harmonizációja szükséges. A legújabb európai példák is mutatják, hogy utánpótlás nélkül, vagy csökkenő létszámú és minőségű utánpótlással nem lehet konstruktív tudománypolitikát elképzelni. Márpedig ez a helyzet Magyarországon közel két évtizeddel a rendszerváltás után! Az oktatásban csökken a minőség! Eljutott az ország egy nagyon kockázatos időszakhoz: ha nem változnak a felsőoktatás újonnan kialakított szabályai, akkor a bolognai folyamat BA szakaszának kezeletlen hátrányai miatt 5-6 év múlva jelentősen csökken az oktatási rendszer kimenetén a kiválóságok száma. Növekedés helyett kevesebb fiatal tudósjelölt fogja elhagyni az egyetemeket! Nincs „sikoltozás” (vagy elnyomják), nincs akció a bolognai folyamat hibáinak korrigálására, nincs kormányprogram a tudományos életpálya segítésére, népszerűsítésére, és nincsenek értékelhető megoldások az iparpolitika oldalán sem, miközben fél Európa korrigálja a bolognai program indulási hibáit, hiányosságait. Pedig egy kiváló tudományos eredményeket és talentumok igény fölötti seregét produkáló kutató egyetemi rendszer, továbbá egy innováció-barát gazdasági környezet, egy befektetést hatékonyan szervező iparpolitika, néhány év alatt csodákat művelne. Mindez fordítva is igaz, mely szerint a tudomány művelőinek utánpótlása és az eredményeket hatékonyan befogadó gazdasági környezet nélkül nincs fejlődésorientált innovációs politika.
Kis túlzással azt lehet mondani, hogy ha az oktatás kellő létszámban termeli a fiatal kutatókat, és a gazdaság szervezetten befogadja a tudomány eredményeit, akkor a tudománypolitika sikerességét csak tudatosan lehet kétségessé tenni.

Akciók a jövőért (gondolatok, javaslatok a tudománypolitikához)

Az előzőekből két gondolat talán kikövetkeztethető: 1. A világban végbemenő folyamatok – az innováció területén is – Európát arra kényszerítik, hogy újrapozícionálja önmagát. Ezek a változások a Magyarországgal hasonló helyzetben lévő országoknak inkább lehetőséget jelentenek, mint veszélyeket. De ennek szigorú feltétele a felkészültség, a gyors fejlődés. Ezek hiányában a veszélyek válnak nagyobbá. 2. Az innováció magyarországi siralmas helyzete miatt – éppen az előző gondolat tükrében – mielőbbi akciókra, mielőbbi professzionális programra van szükség. Vitaindítóként, példaként, de a teljesség igénye nélkül az alábbiakban egy ilyen program egyes elemei következnek.

Ki kell alakítani a tudománypolitika végrehajtásáért felelős intézményrendszert.

- A hazai alapkutatás

Az alapkutatásnak nincs egységes irányítása, nincs intézményi
felelőse. Szükség van egy független, szakmai intézményre. Legyen az
MTA mint köztestület az alapkutatás felelőse. Az MTA-n belül létre kell
hozni azt a szervezeti egységet, amely a hazai alapkutatást koordinálja,
szervezi, megfelelő módon irányítja, függetlenül attól, hogy hol folyik a
kutatás. Egyedüli ennek a szervezetnek lenne joga a források kezelése,
felelőssége pedig az alapkutatások hatékony és minőség orientált
irányítása. Ez lényeges különbség az OTKA mai „passzív”, követő
szerepéhez képest. Ezzel megoldható a reál tudományok kiemelt
támogatása mellett a bölcsész- és társadalomtudományok arányos
segítése, és csökkenthető ez utóbbiak veszélyeztetettsége. Ez a
szervezeti egység önállóan és függetlenül működne az Akadémián belül.
Emellett az Akadémia intézetei végzik az alkalmazott kutatásaikat és
technológiai fejlesztéseiket. Mindezt vagy az NKTH koordinálásával, vagy
közvetlen gazdasági, nemzetközi együttműködés keretében ugyanúgy
teszik, mint bármely más intézet, vagy tanszék az országban.

Amennyiben ez a javaslat bármilyen ok miatt nem kivitelezhető, akkor az
uniós ERC-hez hasonlóan, szigorúan szakmai alapon, az előzőekben leírt
jogokkal és kötelességekkel létre kell hozni a Nemzeti Kutatási Tanácsot.
A minimum 5, maximum 9 tagból álló Tanácsot önálló intézményként kell
felépíteni, biztosítva a független, kezdeményező jellegű, hatékony
működést.

- Az alkalmazott kutatás, a fejlesztés és az innováció

Továbbra is a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal mint független
intézmény lenne ezen területek gazdája. Azzal, hogy az alapkutatás
irányítása az MTA-hoz, vagy egy létrehozandó Nemzeti Kutatási
Tanácshoz kerül, nagyon sok jelenlegi gondot lehetne megoldani. A
korábbiakban tárgyalt gyakorlati határvonal mentén az eltérő kezelési
módokat tisztábban lehet végrehajtani és szétválasztani.

Mindehhez szükség lenne arra is, hogy Magyarországon a
tudománypolitikát újra, egy valóban független intézmény irányítsa. A
tudománypolitikát nagyon sok országban - a jelentőségének megfelelően -
önálló tárcával képviselt. Az NKTH mint intézmény szakmailag is legyen
független, hogy a korábbi, sokszor a kézi vezérlés látszatát is keltő,
személyes függőséget elkerülje. A tulajdonosi képviseletet felelős
testületre kell bízni, egy tanácsot kell létrehozni. Ez a testület lenne a
Hivatal vezetőjének munkáltatója és a tudománypolitika stratégiai
gazdája. Úgy működne, mint egy vállalat igazgató tanácsa. A tanács az
érintett tárcák vezetőiből, az MTA elnökéből, vagy delegáltjaikból, és
további igen alacsony számú, szakmai alapon felkért tagból állna. A
tanács elnöki posztját csak a szakma által delegált civil tag tölthetné be.
Az NKTH az oktatás- és iparpolitika harmonizációjáért, az innovációs
szakadék csökkentéséért és a nemzetközi együttműködésekért is felelős
lenne.

- Törvényi szabályozás

Felül kell vizsgálni, és módosítani kell mindkét innovációhoz kapcsolódó
törvényt. Pontosítani kell a törvényeket és az eddigi tapasztalatokat be
kell építeni. Meg kell szüntetni az innovációhoz kapcsolódó újabb
törvények és a korábbi, egyéb törvények közötti ellentmondásosságot.⁵
Fel kell számolni a törvények mentén kialakult „megélhetési megbízásos
kutatásokat”.

- Költségvetési stratégia

Ki kell dolgozni, és érvényesíteni kell azt a költségvetési stratégiát, amely
alkalmazkodik a tudománypolitikához és biztosítja, hogy az innovációs
alap és a központi források kizárólag a tudománypolitikát szolgálják.
Biztosítani kell, hogy a pénzügyi kormányzat menetközben ne
avatkozhasson be az innovációs programok finanszírozásába. El kell érni,
hogy minden, társadalmilag hasznos és értéket termelő K+F-hez
biztosított legyen a szükséges központi forrás.

Tartalmi kérdések

- Oktatáspolitika
Sürgősen meg kell szüntetni az új felsőoktatási törvény értékcsökkentő,
káros hatásait. Meg kell oldani, hogy a középfokról kikerülő kiválóságok
egy része ne vesszen el a felsőfok első három évének felhígult,
minőséggondozás nélküli időszakában. Meg kell szüntetni a felsőoktatás
minőségellenes normatív finanszírozását. Nem elég visszaállítani, de
tovább kell fejleszteni az egyetemi minőségi oktatást, az elitképzést. A
tudományos pálya népszerűsítését központilag kell irányítani. A
tudománypolitika irányítóinak - az oktatáspolitikáért felelősöknek címezve
- részletes javaslatot kell kidolgozni, megfogalmazva azokat a
követelményeket, amelyeket a jelenlegi oktatási törvény módosításával a
magyar tudomány és a tudásintenzív gazdaság jövője érdekében végre
kell hajtani.

- Iparpolitika

Olyan iparpolitikát kell kidolgozni, amely a tudománypolitika szerves
folytatása. A hazai kis – , és közepes, valamint a külföldi vállalatok
esetében hatékony stratégiával kell a tudásintenzív ipar fejlődését
szolgálni. Meg kell sokszorozni a kutatást és/vagy fejlesztést
Magyarországon folytató nemzetközi cégek számát.⁶ Külön és
elválasztva kell foglalkozni a nem K+F tartalmú innováció támogatásával.
A nem K+F innováció terjedő és folyamatosan jelen lévő kultúrája, igénye
a gazdaság fejlődésének egyik legerősebb motorja.

- Nemzeti alapkutatási program

Az MTA, vagy Nemzeti Kutatási Tanács által irányított alapkutatási
programnak figyelembe kell vennie az ország tudományos adottságait, a
nemzetközi trendeket és a lehetőségeket. Hosszabb távú program
keretében arra kell törekedjen, hogy minden területen a hazai
tudásvagyon az értéktermelő képességének maximumát érje el.
Stratégiájában a finomhangolás módszerével kell irányítania a
legerősebb, a legígéretesebb kutatási irányok fejlődését, vigyázva arra,
hogy a kutatások ne szűküljenek le divatos, preferált technológiákra. A
szervezet további feladata a kutatói utánpótlás biztosítása érdekében a
tudományos pálya népszerűsítése is.

- Katalizátor program (A tudásintenzív gazdaság fejlődésének segítése)
Lényegében ez az NKTH legfontosabb feladata. Szervezését, felépítését,
végrehajtását részletes munka során kell kidolgozni. Meg kell alkotni azt a
programot, amely legfeljebb másfél éven belül létrehozza azt az állapotot,
amely során minden központi forrás hasznosul. Tanácsos abból is kiindulni,
hogy milyen ne legyen az a program, amely várhatóan a hazai központi
K+F források több mint háromnegyedét költi el. Ennek a programnak a
tartalma és végrehajtásának minősége a hazai innováció és a gazdaság
jövőjének legfontosabb pillére.

- Nemzetközi együttműködések
Az NKTH-n belül ki kell alakítani azt a szervezeti egységet, amely
központilag támogatja és koordinálja a nemzetközi K+F együttműködéseket.
A strukturális alap és a hetes keretprogram forrásaihoz kapcsolódó
programokban maximalizálni kell az eredményeket. El kell kerülni a spontán,
széttagolt részvételeket.