„Nem nagyon látjuk az igazikonzervatívokat háborogni akkor, amikor a jobboldaliakat éri valamiféle sérelem, vagy őket kéne megvédeni – ők a mi Never Trump!-ereink. A saját kifinomult, kiegyensúlyozott pozíciójuk mindig fontosabb lesz, mint a küzdelem egy aktuális, gyakorlati kérdésben.
Bár a »konzervativizmusbajnokság« továbbra is az elhúzódó kamaszkori unalom jele, mivel hasonlót érzek pillanatnyilag én is, menjünk bele.
Az ideológiai állásfoglalás legfőbb problémája az, ami jellemez minden igazikonzervatív deklarációt, ti. pont az, hogy ideológiai alapállást fogalmaz meg, holott a konzervatív gondolkodás épp az ideologikus gondolkodással szemben alakult ki. Erre a klasszikus példa az inkriminált dolgozatban is rendre felhozott Burke, aki ama bizonyos hajómetaforával zárja a Töprengéseket: azaz, az érveim súlyát hol az egyik, hol a másik oldalra viszem, hogy egyensúlyban tartsam a hajót. A hajó egyensúlya fontosabb, mint az »ideológiai tisztaság«. Ezért nevezték kezdetektől fogva »elvteleneknek« a konzervatívokat, amire nyugodtan lehet büszkének lenni, főleg, ha liberálisok mondják.
Amikor tehát értelmiségiek mindenféle »radikális cselekvéstől« és bármiféle »szélsőségességtől« elhatárolják magukat, valamint szigorú ideológiai pozícióba helyezik magukat, az finnyás pedantéria, amihez mindenkinek joga van, de nem feltétlenül következik a konzervatív gondolkodásból, pontosabban a kettőnek nincs köze egymáshoz. Az a tétel, hogy mindig jobb középen, az élet gyakorlata során számtalanszor kap gellert. Ugye, van, amikor jobb, és van, amikor kevésbé. A langyosokat kiköpő Úrról már nem is beszélve.
Lássuk akkor a részleteket, hogy megtaláljuk az ördögöt.”