A megújulás most a jobboldalon zajlik!

(Nyitókép: MTI / Kovács Tamás)

Tavaly decemberben a 2024-re vonatkozó prognózisok szinte mindegyike tartalmazta azt a fordulatot, hogy ez az esztendő a választások éve lesz. A fel­fokozott várakozásnak volt alapja: idén több mint száz országban tartottak vagy tartanak választást, amelyen a föld népességének közel fele vett vagy vesz részt. Olyan, a világpolitika formálása szempontjából fontos hatalmak polgárai dönthettek vezetőikről, mint az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, India, Indonézia vagy éppen Oroszország. A világ tíz legnépesebb országa közül nyolcban volt választási év 2024, és ehhez járult még az Európai Unió közel ötszázmillió polgára, akik országuk európai parlamenti képviselőit választhatták meg.

Az egy évvel ezelőtti izgatottság nem csupán a népakarat globálisan szokatlanul széles körű megnyilvánulásának szólt. Sokan úgy érezték, bizonytalanná vált világunkban a szavazópolgárok az egymást követő választásokon irányt mutatnak a politikusoknak arra vonatkozólag, hogy merre is megy a világ. Világszintű folyamatokat kiolvasni persze kockázatos dolog. Minél magasabb az absztrakciós szint, annál inkább eltűnnek a helyi színek. A lokális sajátosságok feloldódása pedig végső soron azzal a veszéllyel jár, hogy az így kapott, általánosnak tűnő következtetés valójában semmitmondó közhelyek sora.

Ezért ha globális trendet nem is, a földrészünkre és a hozzánk kulturálisan közelebb álló Észak-Amerikára vonatkozó változásokat összegezhetjük. A 2024-es év egyértelműen a jobboldal sikerét hozta térségünkben. Az Egyesült Királyság kivételével jelentős választáson nem győzött, sőt nem is szerepelt különösebben jól baloldali párt. Ráadásul a kivétel, az Egyesült Királyság esete sem tipikus, hiszen nem a baloldali alternatíva vonzásában, hanem sokkal inkább a tizennégy évnyi kormányzás végére széteső konzervatívok gyengeségében keresendő az eredmény oka.

Belgiumban, Hollandiában, Németország tartományaiban vagy éppen Ausztriában és Bulgáriában mind a jobbközép vagy radikális jobboldali pártok diadalmaskodtak, a baloldal évtizedes hosszúságú válságának újabb állomásával kellett szembesüljön. A baloldali pártok gyengélkedése a rossz választási eredmények mellett a megújulási törekvések kudarcában is jelentkezik. A különböző elnevezésű zöldpártok, amelyek a hagyományos baloldal 
megújításának igényével léptek fel, szinte eltűntek vagy legalábbis a politikai élet szélére szorultak. A sikeresnek tűnő megújulást megjelenítő baloldali pártok pedig – mint a németországi Sahra Wagenknecht­-mozgalom – ugyanolyan élesen határolódnak el baloldali, mint hagyományos ellenségeik­nek tekintett jobboldali riválisaiktól.

Választási szempontból ez az év egyértelműen a jobboldalé volt. Nemcsak az támasztja alá e meg­állapítást, hogy még sohasem jött létre EP-választás eredményeként ennyire jobboldali Európai Parlament, hanem az is, hogy egy sor országban – akár esélytelennek tartott helyzetből is – jobboldali pártok nyertek vagy váltak királycsinálóvá. Sikerük titka pontosan az, aminek hiánya a baloldal sírásója.

A 2024-es választások fényében ugyanis nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldalon óriási megújulás zajlik. A sorozatos viták, válságok és megrázkódtatások is ezt az átalakulást jelzik. Azt a folyamatot, amelyben az Egyesült Királyságban a hagyományt képviselő konzervatívok mellett Nigel Farage Reform UK nevű pártja kér szót, Spanyolországban a megszokott jobbközép politikát megjelenítő Néppárt mellett a Vox is helyet követel magának, Ausztriában és Hollandiában a kereszténydemokrata választási lehetőség mellett a szabadságpártok radikális alternatívája vált vonzóvá a választópolgárok számára.

Az idei így nemcsak a választások éve volt, hanem az új jobboldal erőteljes megjelenésének időszaka is. 

A megújulás most a jobboldalon zajlik.  A baloldal egyre távolabbról és a történésekről egyre inkább lemaradva nyalogatja sebeit.

A szerző közigazgatási és területfejlesztési miniszter