„A 2015-ös migrációs válság valóban szétszakította az európai politikát, és ennek megfelelően kihívás elé állította Európa legnagyobb pártcsaládját, a Néppártot is. Ugyanis számos kérdésben lehet valamiféle közös nevezőt találni keresztény-konzervatív és balliberális pártok között is, de láthatóan nincs helye mismásolásnak akkor, amikor sorskérdésekről van szó. Elfogadhatónak tartjuk-e, ha ellenőrizetlenül tömegek haladnak át az országainkon? Mennyire tartjuk fontosnak a biztonságot? És végül: számít-e, hogy milyen kultúrájú és etnikumú emberek lakják holnap Európát? Ezekben a kérdésekben már csak azért sem sikerült kompromisszumokra jutni Európában, mert a markánsan eltérő nézeteket valló oldalak között nem alakult ki párbeszéd. A liberális hegemónia ugyanis a politikai korrektség mögé kényszeríti a valódi érveket, tabusít mindenféle gondolatot, ami az európai és a nem európai kultúra, identitás közti különbségekkel foglalkozik. Ami pedig különösen veszélyes – ismét idézve Murray-t –, az a politikai fatalizmus, amely foglalkozni sem akar problémával, egyszerűen elintézi azzal, hogy ez a globalizmus következménye, nincs mit tenni.
Bár elszántan tagadják, ez a kérdés vezetett el addig a konfliktusig, amely majdnem az Fidesz és az Európai Néppárt szakításához vezetett. Ez a kérdés egyébként még csak nem is dőlt el, hiszen Orbán Viktor éppen arról beszélt a Néppárt választmányi ülése után, hogy itt már nemcsak arról van szó, hogy a pártcsalád balliberális szárnya elégedett-e a Fidesz politikájával, hanem arról is, hogy a magyar kormánypárt ebben a közösségben kíván-e maradni. A májusi EP-választás után átalakuló erőviszonyok megkönnyítik majd a döntést, akkor ugyanis ki fog derülni, hogy van-e még esély arra, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül is tudja képviselni bevándorlásellenes, kereszténységet és biztonságot védő politikáját, vagy erre máshol nagyobb esélye lesz.
Egy dolog biztos: ma az Európai Néppárt eltérő irányba halad, mint a magyar kormány politikája. Hiába kicsik azok a pártok, amelyek a Fidesz kizárását követelték, alapvetően ők határozzák most meg azt a kört, amelynek a szimpátiáját a pártcsalád vezetése keresi. Manfred Weber maga mondta tegnap a Süddeutsche Zeitungnak, hogy az új többség középen van, és ő nem a jobboldali, bevándorlásellenes erőkkel törekszik együttműködésre, hanem a liberálisokkal és a zöldekkel.”