Jog, düh, kordon

„Azok, akik 2006-ban arcukon üdvözült mosollyal bontottak kordont, most fel vannak háborodva. Akik akkor utcára vitték híveiket, most azon hisztiznek, hogy róluk skandálnak az »agresszív politikai aktivistáknak« bélyegzett tüntetők. Akik akkor forradalmároknak hívták az autókat felgyújtó, tévéfoglaló futballhuligánokat, most »törvénytelennek« nevezik az egyetemisták vonulását. Aki egykor úgy szervezte a »spontán« erőszakot, hogy magának jó előre gondoskodott a páncélozott autóról, most gonosz szándékot lát a felháborodás mögött. Náluk tényleg a szék határozza meg a tudatot.

A hatalom szempontjából minden szembeszegülés bosszantó, sőt jogtalan, alaptalan és illegitim. Pedig, hogy az általuk egyoldalúan elfogadott alaptörvényt idézzük, »népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi«. Továbbá »a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja«, azt meg, hogy mi a kivételes helyzet, nyilván a nép hivatott eldönteni. Úgyhogy olvasgassák a saját jogszabályaikat, még azokban is meg fogják találni, miért van joga a parlamenti ellenzéknek az obstrukcióhoz, a népnek pedig dühe nyilvános kifejezéséhez.

Ha nem tetszik, hirdessenek rendkívüli állapotot, és vezessék be a nyílt diktatúrát. Egyszer az életben viselkedjenek tisztességesen, és beszéljenek egyenesen! Már csak azért is, hogy megtapasztalják, milyen jó érzés, még ha amit mondanak, az egyben saját hatalmuk gyors végét jelenti is. Megkönnyebbülnének...”