„»Tipikus magyar.« Ezt dünnyögi az összes libsi, amikor lát egy alapvetően emberi hibát vagy gyarlóságot. Odafurakszik valaki a sor elejére. »Tipikus magyar.« Nem húzza le vendégségben a WC-t. »Ezt tipikus magyar mentalitás.« Nem hozza vissza a kölcsönkért könyvet. Bepróbálkozik a barátnődnél. Meglóg fizetés nélkül a panzióból. Szürcsölve issza a levest. Árleszállításkor tolakszik az elektronikus vackok boltjában.
»Tipikus magyar!« Mintha a Black Friday nevű baromságot nem nyugatról hozták volna be, és mintha a csámcsogásnak bármi köze lenne a Kárpát-medencéhez, a magyar lelkiséghez vagy bármihez. Mintha egy cseh nem hetvenkedne, és az olasz nem rázná öklét vezetés közben, ha valaki eléje vág.
»Tipikus magyar!« – mondja az agymosott, miközben a tényt is tagadja, hogy van nemzeti karakter és identitás. A huszáruniformisban rohamozás nem magyar, a csak azért is asztalra csapás nem magyar, az anekdotára épülő novellaszerkezet nem magyar, de a csámcsogás a menzán igen. Az »tipikus magyar«!”