Izotermiás németek

„Napjainkban, amikor Európa nyugati részét egyre inkább az önazonosság elveszítése vagy pontosabban annak feladása jellemzi, egy cseppet sem meglepő hírt kaptunk: ez úgy szól, hogy összefogott több száz német kulturális intézmény a jobboldali populizmus ellen.

A politikai akcióművészeti akció nem váratlan. A liberálisok mindegyike tudniillik művész. Nagy bálványuk, Andy Warhol is jó előre megmondta, hogy öt perc világhírnév mindenkinek jár. Na, ezért sorakoznak körmönfontnak gondolt, ám valójában szórakoztatóan hülye akcióikkal. A Goethe, Schiller, Kleist, a Bach család vagy Günter Grass nevével megfényesített német kultúra mai képviselői azonban szinte minden lépésükkel igyekeznek belerúgni a német nemzeti hagyományokat éltető és továbbörökítő elődökbe. A második világháború utáni fizikai, lelki és szellemi megerőszakolásuk mára többségüket eljuttatta a liberalizmus műkozmoszába, ahol nincsen semmi. Illetve csak az lehet valami, amit ideológusaik kellő hókuszpókusz után annak nyilvánítanak. A valami bármi lehet, ami nem normális. Amivel megtagadhatják a hagyományos közösségeket.

Az úgynevezett jobboldali populizmus elleni nyilatkozat főbb tételei szerint a művészet és ennek intézményei nyitott terek, ahol különböző érdekek találkoznak, és csak akkor tudnak működni, ha mindenkiről szólnak. Akik a művészet lényegét ma ebben látják, azt a jobboldali populizmus képviselői folyamatosan támadják, elvitatják a művészet szabadságát – mondják. A magukat üldözöttségbe akciózó német tiltakozók azt állítják, hogy honfitársaik megvető módon bánnak a menekülésre kényszerülő emberekkel, az elkötelezett művészekkel és minden másként gondolkodóval.”