Média, hatalom: egyenes beszéd Kálmán Olgától

Miért üresedett ki az ellenzéki politizálás? – teszi fel a kérdést Partizán című vlogjában Gulyás Márton a vendégének, Kálmán Olgának, akiről fontosnak tartja kiemelni, hogy a műsoraival egyedülálló „tematizációs potenciállal” rendelkezett a magyar médiapiacon. 

Kálmán Olga válaszában (a fenti videóban 6:52-től) talán még soha nem beszélt ilyen egyenesen. A beszélgetés során a következőket mondja az ellenzéki pártok és médiumok viszonyáról:

„...nem hébe-hóba, hanem napi szinten fordult elő az elmúlt legalább tíz évben, hogy mi szóltunk a pártok sajtóosztályainak, hogy este nagyon szeretnénk foglalkozni a (…) Margit-híd felújításával, a kórházi elbocsátással, az orvos-elvándorlással, a kórházi fertőzéssel, a felsőoktatással… Tehát mi mondtuk azt – hiszen pezseg a téma –, hogy legyenek szívesek, ők is csináljanak valamit, hogy estére legyen megszólaló ebben az ügyben. Mi próbáltunk sakkozni, hogy tegnap ennek a pártnak szóltunk, ma szóljunk a másik párt sajtóosztályának, hogy legyenek szívesek rámozdulni, mert kéne ezt az ügyet vinni.”

Mondták ezt a műsorszerkesztők, pontosabban egyenesen Kálmán Olga az ellenzéki politikusoknak.

Egy tévéműsor beszélő fejekkel való feltöltésének igénye szülte az ellenzéki aktivitást és tematikát. 

Jó ideje vitatott, hogy miért gyenge az ellenzéki pártok tematizációs képessége, erre radikálisan eltérő magyarázatok születtek: Tóth Csaba (Republikon) szerint pusztán az eszközök hiánya okozza ezt a gyengeséget, vagyis az, hogy az ellenzéknek nincsenek erőforrásai és saját médiumai a politikai napirend uralására.

G. Fodor Gábor (Századvég) ezzel szemben úgy véli, hogy az ellenzéki pártok eleve gyenge témákhoz nyúlnak, de már a politikai narratíva felállítását is olyan politizáló médiumoknak engedték át, amelyek már régen „nem újságok, hanem politikai mozgalmak”. 

Kálmán Olga beszámolója inkább az utóbbi diagnózist támasztja alá: a politika és a nyilvánosság egybemosódásáról árulkodik, hiszen állítása szerint az ellenzéki pártok agendáját napi szinten egyes médiumok határozzák meg, mégpedig konkrét ráhatásokkal: „legyenek szívesek rámozdulni, mert kéne ezt az ügyet vinni” – mondják a telefonba.

Érdekes elképzelni a vonal másik végén mi játszódik le? „Kollegák, még délelőtt adjunk ki egy tiltakozó közleményt ebben és ebben az ügyben és akkor valamelyik képviselőnk este elmondhatja ugyanezt az Olgánál.”

Ez a válasz arra a kérdésre, hogyan üresedett ki a politika. A politikai cselekvés és állásfoglalás maga is puszta médiareflexióvá degradálódott,

– legalábbis jelentősen elmosódott a határ a kettő között.

Ide tartozik az ugyancsak egyedülálló „tematizációs potenciállal” bíró Puzsér-jelenség és Vona Gábor néha riporteri szerepbe átcsúszó videóbloggerkedése is. Egészen más szempontból, de ide tartozik Tordai Bence médiatudományi értelemben „áleseménnyé” vált parlamenti tevékenysége, amely már új szintet üt meg a politika látszattá válásában. Az ő viselkedése nem annyira egy esti műsor szerkesztőinek az igényeit tükrözi, sokkal inkább minden rezdülésében mém szeretne lenni, vagyis olyasvalami, ami az elképzelhető legnagyobb távolságra esik a politikai cselekvéstől mint megvalósítástól.

Az ellenzéki pártok és politikusok jelentős részben a politika látszatát tartják fenn, amikor a média igényei szerint tervezik meg a következő lépéseiket. A „politikafogyasztók” egyre emelkedő ingerküszöbe mellett igyekeznek egyre gyakrabban megtörni a rájuk irányuló közfigyelem álmos rutinját.

Az eredmény paradox:

Amit Kálmán Olga az interjúban előad, egyenes beszéd. Mostantól ezzel a szemmel nézzünk politikai műsorokat.

Illetve dehogyis: a politikát.