Zsurnalizmus

„Az ellenzéki politikát a haladó sajtó csinálja a politikusok helyett. Úgy megy a dolog, hogy a libsi sajtó »feltár« valamit, megírja, az ellenzéki politikusok meg jönnek a lepattanóra. Sajtótájékoztatót tartanak és azoknak az újságíróknak, akik kitalálták az egészet, ugyanazokkal szavakkal, amiket ők használtak, elmondják ugyanazt. Ezt aztán a demokratikus politikusok valamely, csak általuk ismert oknál fogva, politizálásnak nevezik. Persze értem én ezt, hiszen magam is gyakran esem a lustaság bűnébe.

A zsurnaliszta szeme előtt, mikor megfogalmaz valamit, a főcímek lebegnek. Főcímek, melyekkel el lehet adni a lapot és melyek főszerkesztői dicséretekkel és jutalmakkal járnak. Mikor a politikus – gondolattalanul – átveszi a haladó újságírók stílusát, akkor hibát követ el. Nem lehet ugyanis büntetlenül összekeverni a műfajokat. A médiamunkásoktól megszokták már ezt a fajta hírfelfújást és el is nézik nekik. Méghozzá azért, mert nem fenyeget az a veszély, hogy bármikor a kezükre bíznának fontos dolgokat. Tudósítanak, nem megvalósítanak. A politikusnál azonban mindig fennáll a veszély, hogy egyszer csak hatalomra kerülve, intézkedni kezd. Belegondolni is rossz, mi történik, ha a saját maga által hangoztatott diagnózis alapján kezd el cselekedni. Az összeomlott elővárosi közlekedéshez nyilván ki kell küldeni a katasztrófavédelmet, mentőhelikoptereket, áldozatkereső kutyákat, romeltakarítókat és más efféle szakikat. Aztán majd csodálkozik az utazóközönség, mikor Kőbánya-alsón megjelenik a mentőhelikopter. További probléma a lupus in fabula tünetcsoport. Aki mindig katasztrófát kiált annak akkor sem fognak hinni mikor majd tényleg katasztrófa történik. Bármennyire figyelemfelkeltőnek gondolják az ilyen nyilatkozatokat, bizonyára jobban respektálnák őket, ha szakszerűbben, a valós problémákat felvetve tennék a dolgukat.”