Marx után szabadon

„A fényes Nyugat, lám, megint tett róla, hogy prognózisok igazolódjanak, prófétálóknak mondott jósok igazmondókká lépjenek elő – a többé-kevésbé logikusan előrejelzett események meg napi aktualitású, véres valósággá váljanak. Egyik napról a másikra.

Az egykori NDK-ban, egészen pontosan Nyugat-Szászországban található Chemnitz városát a boldogult szovjet gyarmatos időkben Karl-Marx-Stadtnak hívták. Igazi szocreál NDK-s gyöngyszem volt, a szokásosan ocsmány, városnévadó Marx szobra még ma is megvan. Itt történt, hogy a hétvégi szabadtéri fesztivál után, vasárnap hajnalban két migráns – egyikük szíriai, a másik iraki – leszúrt egy 35 éves férfit, aki a kórházban belehalt sérülései-be. (Állítólag huszonöt késszúrást ejtettek rajta.) Chemnitzben elszabadult a pokol: a képeken rendőrautók végeláthatatlan sora, a jól ismert űrlény küllemű rohamrendőrök sorfala, vízágyúk, felbőszült fiatal német férfiak tömege – állítólag legalább ötezer tüntető vonult az utcákra, miközben magukat felelősnek nevező kormányférfiak – sőt, maga Merkel kancellár is – elítélték az önbíráskodást és az – bizony – »eltérő származású, eltérő kinézetű« emberek ellen megindult nagyarányú városi embervadászatot. Mintha sohasem hallották volna az örök életű népi igazságot, mármint hogy ki-ki egye meg, amit főzött. A normálisabb politikai elemzők és biztonsági szakértők által már egy ideje igencsak hangoztatott prognózisok, amelyek szerint a Nyugat országai a polgárháború előszobája felé tántorognak – lám, íme, megvalósulóban. A jóslatok beválnak, éppen Chemnitzben, a néhai Karl Marx-városban – nem véletlen, ezt is megjósolták: a néhai NDK-ban! – megkezdődött. Marx után immáron más, az ősi névvel, szabadon. Sőt, éppen Marxot idézve, ha úgy tetszik, Marx után szabadon: »Az elmélet egy népben mindig csak annyira valósul meg, amennyire a nép szükségleteit valósítja meg.« (A hegeli jogfilozófia kritikájához – Marx–Engels válogatott művei. Kossuth, Bp. 1977. I. köt.) Hát, ennyire volt szükséglete a chemnitzi, a lipcsei, a stuttgarti, a müncheni meg a többi polgárnak, a Willkommenskultur elmélete – és gyakorlata. (Azért nem volt annyira hülye ez a Marx elvtárs.)

Douglas Murray immáron klasszikus műve, az Európa furcsa halála szintén megelőlegezi a most történteket. És Orbán Viktor és Matteo Salvini – talán egyszer még akár történelminek is nevezhető – találkozóját, amely alig két nappal Chemnitz után zajlott, ugyan mennyire és hányszor előzte meg ilyen szörnyűséges fejleményekre utaló célzás, netán nyílt figyelmeztetés mindkét politikus részéről?”