Elindult Emmanuel, lefelé

A progresszív politikai oldal egy új politikustípus megszületését ünnepelte Emmanuel Macron megválasztásában: a nyitott társadalom apostolát látták benne, aki új lendületet adhat a multikulturalizmusban hívők táborának. Hiteles európai politikus, aki gátat szab a populista nyomulásnak és bebizonyítja, hogy a liberális társadalmi modell nem bukott meg. A jóképű francia elnök kis sajtós és marketinges rásegítéssel olyan impozáns belépővel emelkedett a köztársasági elnöki székbe, hogy abban a légkörben nem tűntek túlzónak a liberális álmok.

A személyét övező rajongás és várakozások hamar elhamvadtak. Ez a jelentős népszerűségvesztés annak fényében még elkeserítőbb, hogy mindezt egy év alatt sikerült összehoznia.

Több pszichológiai együttható eredménye az a felfokozott várakozás, ami Emmanuel Macron megválasztása után kialakult. A nagy reményeket táplálók azonban nem vették számításba, hogy Macron sikere nem föltétlenül a személyének, a karizmájának köszönhető. Győzelme azon múlott legfőképpen, hogy a korábban esélyesnek mutatkozó jobboldali jelölt hanyatt vágódott saját korrupciós ostobaságán. A hihetetlenül népszerűtlen szocialista jelölt mellett így a valódi esélyekkel induló Fillon is kiesett a versenyből. Ezek után csak a Nemzeti Front jelöltjét kellett legyőznie, ami a szokott „demokrata” összezárás mellett nem jelentett nagy kihívást.

illetve a verseny alatt végig lejtett a pálya számára.

Arra senki nem számított, hogy hónapok alatt lesz a sztárpolitikusból népszerűtlen pojáca. Azt azonban ki kell emelni, hogy ez az erózió csak Franciaországban ment végben, külföldön még nem bukott akkorát, hogy az súlyvesztéssel is járt volna. Jól szemlélteti ezt az is, hogy Magyarországon még szívesen hivatkoznak úgy rá az ellenzéki sajtóban, mint egy olyan tekintélyes európai politikusra, aki Orbán kritikusa.

Támogatottsága hatalmasat zuhant egy év alatt, amin szerencsétlenségére az sem változtatott lényegesen, hogy Franciaország csapata nyerte a világbajnokság döntőjét. Bár Macron mindent megtett, hogy részesüljön a válogatott dicsőségéből, ennek ellenére a tetszési indexe maradt a helyén. A világbajnokság alatt minden egyes alkalmat megragadott ő maga és az őt támogató sajtó is, hogy a világbajnokságon való szereplését megjelenítsék. A nagy technokrata kedvenc minden támogatottságot megérdemel, hogy a franciák újra megkedveljék egy picit.

A világbajnoki döntő utáni napon azonnal végeztek egy közvéleménykutatást 1050 ember megkérdezésével, amellyel a lakosság kedélyállapotát mérték fel. Az eredmény impozáns eredménnyel zárult a franciák hangulatát illetően: az emberek közérzete az eget ostromolta,

a franciák 39 százaléka tartja jó elnöknek, ami két százalékponttal kevesebb, mint júniusban.

A Macron győzelmében reménykedő és a politikáját támogató nemzetközi sajtó hajlamosnak mutatkozott őt úgy láttatni, mint egy olyan politikust, aki képes Európa élére állni. Különösen akkor erősödtek fel ezek a remények, amikor a német kormánykoalíció nyilvánvaló problémái azzal fenyegettek, hogy új választást kell kiírni. Akkor lélegzetvisszafojtva várta mindenki azt a varázslatos pillanatot, amikor Macron kezébe veszi a kezdeményezést.

A vérmes reményeket táplálók újra csak nem vették számításba, hogy Franciaország régóta jelentős gazdasági és társadalmi nehézségekkel néz szembe, ezek pedig lassan bebizonyítják, hogy Emmanuel Macronra az államelnöki kabát is túlságosan nagy, nemhogy egy európai vezető szerep. Macron, az egykori bankárlegény kénytelen lesz bizonyos népszerűtlen reformokat bevezetni, ezek olyan kényszerhelyzetek, amelyeket nem lehet megkerülni.

A társadalmi válasz nem váratott sokat magára, megválasztása után néhány hónappal, 2017 nyarán, illetve szeptemberében több tízezres tüntetés zajlott Párizsban a tervezett munkaügyi reformok ellen, amelyek alkalmával a tüntetők csatatérré alakították a fővárost. A dühöt az váltotta ki, hogy bár az elnök reformokat ígért, azonban a nehezményezték, hogy

a munkavállalókat hátrányos helyzetbe hozzák. A változtatás lényege röviden összefoglalva, hogy szűkülnek a munkavállalók jogaik, sokkal könnyebb lesz valakit elbocsátani a munkahelyéről, mint eddig. Beszédes adat, hogy a lakosság 53%-a ellenzi a reformokat, jellemzően a lakosság alsóbb, kiszolgáltatottabb rétegeiben. A felmérések szerint a 65 évnél idősebbek között a legnagyobb az elnök elutasítottsága, miközben egy évvel ezelőtt, még ez a korosztály támogatta a leginkább. A változás annak tulajdonítják, hogy Macron tervbe vette a nyugdíjak adótartalmának az emelését, ez pedig igen érzékenyen érinti a nyugdíjból élőket.

Jellemzően baloldali kritikusai máris a gazdagok elnökeként emlegetik: adópolitikájával egyértelműen a leggazdagabbaknak kedvez, azt remélve, hogy a pénz majd lecsorog fentről, az alsóbb rétegekhez. Az elmélet támogatói szerint a fent keletkezett többlet majd új befektetéseket eredményez, új munkahelyek létrejöttét ösztönzi. Ezt a „lecsorgó jólét”-elméletet azonban más közgazdászok kétkedve fogadják.

A szociális megszorítások, a gazdaság kényszerű átszervezése mellett olyan botrányok tépázták meg az elnöki tekintélyt, mint az a hír, miszerint Macron elnöksége első 3 hónapjában 26 ezer eurót költött bőrápoló szerekre. Érthetően nem keltett jó érzést a közvéleményben, hogy

Az sem segített a tekintélyén, amikor nyilvánosan ledorongolt egy középiskolás diákot azért, mert az nem elnök úrnak nevezte, hanem tegezve szólította meg. A laza, de profi politikus imázsa itt lehelte ki végleg a lelkét.

Legfrissebb botránya azonban kétségkívül a legnehezebb próbatétel elnöksége alatt. Biztonsági tanácsadójáról kiderült, hogy a május elsejei demonstráció alkalmával tüntetőket bántalmazott, többek között egy nőt is.

Macron szempontjából könnyebben elintézhető lett volna az ügy annyival, ha egy közleményben gyorsan elhatárolódik vagy akár felelősséget vállal, illetve meneszti hivatalából a tanácsadót. Azonban ezt meglehetősen későn tette meg. A botrány kirobbanása előtt az elnöki hivatal már tudott az esetről, de megpróbálták eltussolni. Az esetet azonban valaki rögzítette kamerával, így csak idő kérdése volt, hogy kiderüljön a súlyos visszaélés. A belügyminiszter és az állam elnöke így a bűnpártoló szerepében tűnik fel, mivel nem tettek feljelentést, annak ellenére, hogy a hivatalnak tudomása volt az eseményről.

A népszerűtlen intézkedések meghozatalához szerencsétlen alkatnak bizonyult a fiatal elnök. Ellentmondásos és bizarr személyisége a megszorító politikával társítva, igen kedvezőtlen hatással jártak a megítélésére.

ami még nem jelenti Macron politikai pályafutásának a végét, és esetleges előrehozott választásokkal sem fenyeget, azonban ha nem talál nagyon hamar megnyugtató megoldást a társadalmi problémákra, akkor az a sors jut neki osztályrészül, hogy a kezdeti megnyerő sármjából fakadó népszerűsége a visszájára fordul. A cselekvésképtelen ripacsot fogják benne látni, akinek legnagyobb eredménye, hogy egészségesen és rugalmasan tudta tartani a bőrét.