A teljesítményről

„Napjainkban a »ki a nagy művész?« kérdésre adott választ elsősorban a PR határozza meg. Nagy művész az akinek művei a szemünk elé kerülnek, akik a Tv-ben szerepelnek, akikről ájult laudációkat hallunk a kultúra felkent papjaitól. A nagy művészek pedig többnyire pontosan tudják, hogy mivel, milyen politikai állásfoglalással tartoznak a kultúripar moguljainak, akik továbbra sem adták fel sanda hatalmi szándékaikat. Egymásra vannak utalva. A nagy művészt a hálózat teszi naggyá és hálózat létét pedig az indokolja, hogy nagy művészeket fedez fel, el- és felismeri az igazi teljesítményt.

Az egész beteg, kontraproduktív és állandó belső háborúkkal, egzisztenciális vitákkal terhelt rendszert az állami pénz tartja fent. Siker vagy bukás, szegénység vagy gondtalan élet – ezek homályos genealógiájú grémiumok, félreeső szobákban folytatott egyezkedésein dőlnek el. Pénzt osztani jó. Különösen a másét. A hatalom és a kulturális felsőbbrendűség mámorító érzésével tölti el azt, akinek megadatott és lehetővé teszi számára, hogy világnézeti, ideológiai preferenciáit mint művészeti teljesítményt erőltesse ránk.

Hogy kit tartanak majd nagy művésznek kortársaink közül, mi volt az igazi teljesítmény, azt egyedül az idő dönti el, kiválogatva azokat, akiket száz év múlva is olvasnak, néznek, hallgatnak. Az idő barátja a művészetnek, ám ellensége a véges létű művésznek, aki a gyorsan múló »most« -ban akar híres, ünnepelt és módos lenni. Ars longa, vita brevis.”