Burke bárkájában – a klasszikus liberalizmus nyomában

João Carlos Espada: A POLITIKAI SZABADSÁG ANGLO-AMERIKAI HAGYOMÁNYA EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL című könyvéről

„jelen pillanatot, a »most«-ot elvileg lehetetlen megismernünk” (Heisenberg).

„A tudat hibásan érzékeli a világot” (Szapudi István)

A portugál filozófus, Joao Carlos Espada „A politikai szabadság anglo-amerikai hagyománya (európai szemszögből)” című könyvében elemzi a liberális gondolkodás kialakulását, útjait valamint tévútjait civilizációnk története folyamán.

Ez az utazás változatos és viharos: Espadának az angol ajkú népek társadalmi hagyományai és neves gondolkodói jelentik eszmefuttatásában a világító tornyot, a választandó irányt. Az általános liberális (jellegű) gondolkodás/vélemények szélsőségeit érzékelendő különbözőségét felidézhetjük Crocét „a szabadságközpontú liberális történelmiség az emberiség utolsó hite” reményével és ezt az attitűdöt összevethetjük Fukuyama „a történelem vége” tézisével.

Europe a la carte, ez volt a hamburgi születésű Sir Ralf Dahrendorf angol filozófusnak, szociológusnak, az EU egykori vezető hivatalnokának a vágya. Jelenleg azonban a multikulti, a Brexit és a migránsinvázió következtében, valamint földrészünk politikai és alig tudatosított népszaporulati zűrzavarában, mintha inkább tőlünk távolodna, mint sem közeledne hozzánk ennek a lehetősége.

A szabadság megközelítésének szerencsésebb mércéje nem a kontinentális gondolkodásból eredeztethető, hanem a Magna Charta nyomán a brit szigetek társadalmi fejlődésének a leleményeként fogható fel. Az „angol csoda” vagy „angol rejtély” (Raymond Plant szavai) alapján tehát nem is az volna a helyzet, hogy Nagy-Britanniát megkímélte a forradalom, hanem hogy

A forradalmárok mindig „egy adott közösségnek, egy adott pillanatban akarják a (világ) problémáit megoldani, és ezt mivel számukra a politikai test alapegysége nem a család”, hanem „az eszményi világtársadalom”, általában utópikus megoldásával kezdik. 

Locke tanainak hatása Európában (elsősorban Franciahonban) az utópia követése a francia forradalom radikalizmusához vezetett. A despotikus hatalomszervezés apostola Rousseau, nem véletlenül vált Robespierre kedvenc filozófusává. A francia gondolkodók távol álltak a szkepszistől, nem tétováztak, nem keresték az egyensúlyt. „Locke tanainak Franciaországba való importálása olyan hátassal volt, mint az éhgyomorra fogyasztott alkohol” – vélekedett némi joggal Anthony Quinton. A történész Gertrude Himmelfarb emlékeztet rá, hogy Voltaire az értelem nevében adta ki híres egyházellenes nyilatkozatát „Tapossatok el a gyalázatost!” címmel, Diderot pedig azt indítványozta, hogy „az utolsó király az utolsó pap beleivel legyen megfojtva”.

„Ha egyedül a szkeptikusok képesek eltörülni a fanatizmust, akkor imádkozzunk eljövetelükért” – javasolta Raymond Aron.

*

Szálljunk hát be Burke bárkájába és hajózzunk együtt João Carlos Espadával. A demokráciafelfogásnak az egyéni választókerületeken alapuló többségi elvű választási rendszer felel meg leginkább (ezt az angol ajkú országokban gyakran „a győztes mindent visz” elveként emlegetik), mely nagyobb fennhatóságot biztosit a választóknak a megválasztottak felett – hivatkozik Karl Popperre, példaképére Espada.

„A nyitott társadalom és ellenségei” című nevezetes tanulmányát is érdemes volna ám újra elolvasni, keresni a tűt az információk és félinformációk végtelen kazlában, mivel a „nyílt társadalom” (e fogalom George Soros leleménye) hívei könnyen összezavarhatnak. Hangoztatói radikalizmusukat a Poppernek egyáltalán nem rokonszenves utópiákra építik, s az utópisták minden féltudományos, sőt dilettáns filozófiai eszköztárával hadakoznak. Pedig Popper nem tudott elfogadni „olyan gondolatot, hipotézist vagy elméletet, amely nem védhető meg a logikus érvek és a tapasztalat eszközeivel”. 

Nyugat-Európa hűtlen lett elveihez, megszegte ígéreteit, amikor ahelyett, hogy felkarolta volna Közép-Európát, „befelé fordult, saját ún. maastrichti eszméibe, sőt, lehetővé tette, hogy a nevetséges szerzett jogok védelme felülkerekedjen a sürgető politikai kérdéseken” (Dahrendorf). Az Európai Unió – levonhatjuk a konzekvenciát – cserbenhagyta Európát, hátat fordított az együttműködésnek.

Minden dolog önmagával azonos: a szabadság – szabadság, nem egyenlőség, méltányosság vagy igazságosság, nem kultúra, emberi boldogság vagy nyugodt lelkiismeret. – idézi továbbá szerzőnk Isaiah Berlint. Michael Oakeshott szerint eredendően még a marxizmus sem volt egyedi jelenség: végül is a racionalista kórságnak azon végső következményeit vonta le, ami a francia forradalom óta fokozatosan átitatta a modern politikát (Burke „fertőző betegségnek” hívta). Timothy Fuller szavaival: ez a szóban forgó hitszerű képződmény „tulajdonképpen a hagyományos vállasos hit ellentéte” szerepében tetszeleg.

Parmenidesz tézise: ítéleted mindig racionális érvelésen nyugodjon. Szkeptikus és optimista legyen a gondolkodásunk alapállása. „Bízz az emberekben!” – ajánlotta Edmund Burke „amikor (az ember) bárkája egyensúlyát veszélyezteti az egyik oldal túlterheltsége, kívánatos saját indítékainak csekély súlyával azt az oldalt terhelni, ahol megtartható az egyensúly”.

*

A konzervatív beállítottság nem értékeli túl a múltat. A jelent is becsüli. Edmund Burke óta ezt a gondolkodásmódot/filozófiát konzervatívnak szokták nevezni. Churchill (ki tudja, miért nem sorolják a filozófusok közé) nagyon jól tudta ezt, és meglehetősen szkeptikus volt a tökéletesség újító rendszereivel szemben. Tudta, hogy az „általános akarat” vagy az „egyetlen akarat” mindig egy átmeneti többség akarata lesz – vagy ami még rosszabb, egy aktivista kisebbségé. A nemzet összehangolt, intenzív erőfeszítésével lehet és kell az aktivisták további csapásait elkerülni.

Már Arisztotelész is, aki az itt elemzett gondolkodok ősatyjának tekinthető, nem a tiszta demokráciát, hanem a vegyes rendszert támogatta. De csak a modern kor nagy forradalmainak – az 1688-as angol, az 1776-os amerikai és az 1789-es francia forradalom – eljövetele volt az, ami ezt a különbséget kulcsfontosságúvá tette.

Hogy mi az angol ajkú liberális filozófia gondolkodás titka, hogy miért a sziget volt józanabb eddig a kontinensnél, szerzőnk nem ad választ. Valószínűleg nem is ez volt a célja. Csak végighajózik Burke bárkájában egy folyamaton és jegyzetel.

Ezzel a művével az esszéi jelentősége mellett amolyan liberális filozófiai útikalauzzal is szolgálja olvasóit. Olykor a definíciók sűrűjében kutat, máshol csak mesél, Márai naplójegyzeteire emlékeztető stílusban. Ebben a stílusban élvezhetővé, könnyeddé válik a filozófia, bár tanulmánya mégsem hajaz a tudományos ismeretterjesztésre. Felfogásában és korunk téveszméivel szemben a liberalizmusok különböző válfajai nem ideológiák, nem is tantételek.

„A Brüsszelnek kevesebb hatalmat indítványozó javaslatokat úgy kell lehetővé tenni – vallja a kötetét záró fejezetben Espada –, hogy ez által ne váljanak unióellenessé. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, az EU-n belüli viták nagyfokú konceptuális átalakítására van szükség. Fel kell hagyni az európai nemzetállamok jövőbeli szerepét a nemzetek feletti Európa jövőjével szembeállító, szükségtelenül dogmatikus és valójában félrevezető vitákkal”.

***

Joao Carlos Espada :

A POLITIKAI SZABADSÁG ANGLO-AMERIKAI HAGYOMÁNYA: EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL

THE ANGLO-AMERICAN TRADITION OF LIBERTY: A VIEW FROM EUROPE

First published 2016 by Routledge

2 Park Square, Milton Park, Abingdon, Oxon OX14 4RN

and by Routledge 711 Th ird Avenue, New York, NY 10017

Routledge is an imprint of the Taylor & Francis Group, an informa business

c 2016 Joao Carlos Espada

All Rights Reserved

Authorised translation from the English language edition published by Routledge,

a member of the Taylor & Francis Group

Kalmar Andrea forditasa

Copyright c Kalmar Andrea, 2017

Hungarian edition c Typotex/Pazmany Peter Katolikus Egyetem, Budapest, 2017

Engedely nelkul semmilyen formaban nem masolhato!

Lektoralta: Nyirkos Tamas

ISBN 978 963 279 972 8

ISSN 2416-1438

Typotex – Panta