Mi a titka az angolszász társadalmak szabadságeszményének?
João Carlos Espada: A POLITIKAI SZABADSÁG ANGLO-AMERIKAI HAGYOMÁNYA EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL című könyvéről
„jelen pillanatot, a »most«-ot elvileg lehetetlen megismernünk” (Heisenberg).
„A tudat hibásan érzékeli a világot” (Szapudi István)
A portugál filozófus, Joao Carlos Espada „A politikai szabadság anglo-amerikai hagyománya (európai szemszögből)” című könyvében elemzi a liberális gondolkodás kialakulását, útjait valamint tévútjait civilizációnk története folyamán.
Ez az utazás változatos és viharos: Espadának az angol ajkú népek társadalmi hagyományai és neves gondolkodói jelentik eszmefuttatásában a világító tornyot, a választandó irányt. Az általános liberális (jellegű) gondolkodás/vélemények szélsőségeit érzékelendő különbözőségét felidézhetjük Crocét „a szabadságközpontú liberális történelmiség az emberiség utolsó hite” reményével és ezt az attitűdöt összevethetjük Fukuyama „a történelem vége” tézisével.
Europe a la carte, ez volt a hamburgi születésű Sir Ralf Dahrendorf angol filozófusnak, szociológusnak, az EU egykori vezető hivatalnokának a vágya. Jelenleg azonban a multikulti, a Brexit és a migránsinvázió következtében, valamint földrészünk politikai és alig tudatosított népszaporulati zűrzavarában, mintha inkább tőlünk távolodna, mint sem közeledne hozzánk ennek a lehetősége.
A szabadság megközelítésének szerencsésebb mércéje nem a kontinentális gondolkodásból eredeztethető, hanem a Magna Charta nyomán a brit szigetek társadalmi fejlődésének a leleményeként fogható fel. Az „angol csoda” vagy „angol rejtély” (Raymond Plant szavai) alapján tehát nem is az volna a helyzet, hogy Nagy-Britanniát megkímélte a forradalom, hanem hogy
A forradalmárok mindig „egy adott közösségnek, egy adott pillanatban akarják a (világ) problémáit megoldani, és ezt mivel számukra a politikai test alapegysége nem a család”, hanem „az eszményi világtársadalom”, általában utópikus megoldásával kezdik.
Locke tanainak hatása Európában (elsősorban Franciahonban) az utópia követése a francia forradalom radikalizmusához vezetett. A despotikus hatalomszervezés apostola Rousseau, nem véletlenül vált Robespierre kedvenc filozófusává. A francia gondolkodók távol álltak a szkepszistől, nem tétováztak, nem keresték az egyensúlyt. „Locke tanainak Franciaországba való importálása olyan hátassal volt, mint az éhgyomorra fogyasztott alkohol” – vélekedett némi joggal Anthony Quinton. A történész Gertrude Himmelfarb emlékeztet rá, hogy Voltaire az értelem nevében adta ki híres egyházellenes nyilatkozatát „Tapossatok el a gyalázatost!” címmel, Diderot pedig azt indítványozta, hogy „az utolsó király az utolsó pap beleivel legyen megfojtva”.
„Ha egyedül a szkeptikusok képesek eltörülni a fanatizmust, akkor imádkozzunk eljövetelükért” – javasolta Raymond Aron.
*
Szálljunk hát be Burke bárkájába és hajózzunk együtt João Carlos Espadával. A demokráciafelfogásnak az egyéni választókerületeken alapuló többségi elvű választási rendszer felel meg leginkább (ezt az angol ajkú országokban gyakran „a győztes mindent visz” elveként emlegetik), mely nagyobb fennhatóságot biztosit a választóknak a megválasztottak felett – hivatkozik Karl Popperre, példaképére Espada.
„A nyitott társadalom és ellenségei” című nevezetes tanulmányát is érdemes volna ám újra elolvasni, keresni a tűt az információk és félinformációk végtelen kazlában, mivel a „nyílt társadalom” (e fogalom George Soros leleménye) hívei könnyen összezavarhatnak. Hangoztatói radikalizmusukat a Poppernek egyáltalán nem rokonszenves utópiákra építik, s az utópisták minden féltudományos, sőt dilettáns filozófiai eszköztárával hadakoznak. Pedig Popper nem tudott elfogadni „olyan gondolatot, hipotézist vagy elméletet, amely nem védhető meg a logikus érvek és a tapasztalat eszközeivel”.
Nyugat-Európa hűtlen lett elveihez, megszegte ígéreteit, amikor ahelyett, hogy felkarolta volna Közép-Európát, „befelé fordult, saját ún. maastrichti eszméibe, sőt, lehetővé tette, hogy a nevetséges szerzett jogok védelme felülkerekedjen a sürgető politikai kérdéseken” (Dahrendorf). Az Európai Unió – levonhatjuk a konzekvenciát – cserbenhagyta Európát, hátat fordított az együttműködésnek.
Minden dolog önmagával azonos: a szabadság – szabadság, nem egyenlőség, méltányosság vagy igazságosság, nem kultúra, emberi boldogság vagy nyugodt lelkiismeret. – idézi továbbá szerzőnk Isaiah Berlint. Michael Oakeshott szerint eredendően még a marxizmus sem volt egyedi jelenség: végül is a racionalista kórságnak azon végső következményeit vonta le, ami a francia forradalom óta fokozatosan átitatta a modern politikát (Burke „fertőző betegségnek” hívta). Timothy Fuller szavaival: ez a szóban forgó hitszerű képződmény „tulajdonképpen a hagyományos vállasos hit ellentéte” szerepében tetszeleg.
Parmenidesz tézise: ítéleted mindig racionális érvelésen nyugodjon. Szkeptikus és optimista legyen a gondolkodásunk alapállása. „Bízz az emberekben!” – ajánlotta Edmund Burke „amikor (az ember) bárkája egyensúlyát veszélyezteti az egyik oldal túlterheltsége, kívánatos saját indítékainak csekély súlyával azt az oldalt terhelni, ahol megtartható az egyensúly”.
*
A konzervatív beállítottság nem értékeli túl a múltat. A jelent is becsüli. Edmund Burke óta ezt a gondolkodásmódot/filozófiát konzervatívnak szokták nevezni. Churchill (ki tudja, miért nem sorolják a filozófusok közé) nagyon jól tudta ezt, és meglehetősen szkeptikus volt a tökéletesség újító rendszereivel szemben. Tudta, hogy az „általános akarat” vagy az „egyetlen akarat” mindig egy átmeneti többség akarata lesz – vagy ami még rosszabb, egy aktivista kisebbségé. A nemzet összehangolt, intenzív erőfeszítésével lehet és kell az aktivisták további csapásait elkerülni.
Már Arisztotelész is, aki az itt elemzett gondolkodok ősatyjának tekinthető, nem a tiszta demokráciát, hanem a vegyes rendszert támogatta. De csak a modern kor nagy forradalmainak – az 1688-as angol, az 1776-os amerikai és az 1789-es francia forradalom – eljövetele volt az, ami ezt a különbséget kulcsfontosságúvá tette.
Hogy mi az angol ajkú liberális filozófia gondolkodás titka, hogy miért a sziget volt józanabb eddig a kontinensnél, szerzőnk nem ad választ. Valószínűleg nem is ez volt a célja. Csak végighajózik Burke bárkájában egy folyamaton és jegyzetel.
Ezzel a művével az esszéi jelentősége mellett amolyan liberális filozófiai útikalauzzal is szolgálja olvasóit. Olykor a definíciók sűrűjében kutat, máshol csak mesél, Márai naplójegyzeteire emlékeztető stílusban. Ebben a stílusban élvezhetővé, könnyeddé válik a filozófia, bár tanulmánya mégsem hajaz a tudományos ismeretterjesztésre. Felfogásában és korunk téveszméivel szemben a liberalizmusok különböző válfajai nem ideológiák, nem is tantételek.
„A Brüsszelnek kevesebb hatalmat indítványozó javaslatokat úgy kell lehetővé tenni – vallja a kötetét záró fejezetben Espada –, hogy ez által ne váljanak unióellenessé. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, az EU-n belüli viták nagyfokú konceptuális átalakítására van szükség. Fel kell hagyni az európai nemzetállamok jövőbeli szerepét a nemzetek feletti Európa jövőjével szembeállító, szükségtelenül dogmatikus és valójában félrevezető vitákkal”.
***
Joao Carlos Espada :
A POLITIKAI SZABADSÁG ANGLO-AMERIKAI HAGYOMÁNYA: EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL
THE ANGLO-AMERICAN TRADITION OF LIBERTY: A VIEW FROM EUROPE
First published 2016 by Routledge
2 Park Square, Milton Park, Abingdon, Oxon OX14 4RN
and by Routledge 711 Th ird Avenue, New York, NY 10017
Routledge is an imprint of the Taylor & Francis Group, an informa business
c 2016 Joao Carlos Espada
All Rights Reserved
Authorised translation from the English language edition published by Routledge,
a member of the Taylor & Francis Group
Kalmar Andrea forditasa
Copyright c Kalmar Andrea, 2017
Hungarian edition c Typotex/Pazmany Peter Katolikus Egyetem, Budapest, 2017
Engedely nelkul semmilyen formaban nem masolhato!
Lektoralta: Nyirkos Tamas
ISBN 978 963 279 972 8
ISSN 2416-1438
Typotex – Panta
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Ki nyeri a 21. századot? Mi lesz a woke mozgalom vége? Van kiút az amerikai adósságcsapdából? Miben jobb még mindig az Egyesült Államok Kínánál? Mikor lesz béke az oroszokkal? James C. Bennett amerikai konzervatív gondolkodót kérdeztük.
Ez pedig különösen fájdalmas.
„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” – jelentette ki újságírók előtt a miniszterelnök.
Igaz, anno ők még gumibotoztak is, szóval van még hova süllyedni.
Ma van a magyarországi holokauszt 80. évfordulója, melynek alkalmából egy szinte teljesen ismeretlen rabbi életét idézzük fel.
Nem tartották megbízhatónak a szabad enciklopédiát – betiltották.
Nyugodt szívvel ajánlja azon értékvesztett politikai szereplőket, akik olyan érdekek mellett állnak ki, mint az eutanázia, abortusz, genderizmus vagy a nemzet elárulása.
