„A magyar kormány civilekkel és Soros Györggyel kapcsolatos kampányának van egy olyan implicit vonatkozása, melyet mindenki tud, de senki nem mer kifejteni, felszínre hozni. A kormány ugyanis azzal vádolja a civileket, hogy pénzeket fogadnak el Sorostól, az Európai Uniótól, a Norvég Alaptól, ezért tehát »idegen érdekek szolgálói«, és mint ilyenek, regisztrálniuk kell magukat. A rejtett dimenzió abban áll, hogy vajon miért fogadnak el a civilek pénzeket ezektől a külföldi donoroktól. Azért, mert hazai forrásból is finanszírozhatnák magukat ugyan, de ők külföldi érdekeket akarnak megvalósítani? Aligha. Azért fordulnak a külföldi támogatókhoz, mivel független hazai forrásból ezek a szervezetek képtelenek volnának megélni.
Ezen nem kormányzati szervezetek költségvetése nyilvános, átlátható, pontosan tudjuk tehát, hogy pár tízmilliós éves finanszírozási szükségletüknek csupán 10-20 százalékát képesek hazai támogatóktól beszedni. Még úgy is, hogy létezik az egyszázalékos törvény, melynek keretében olyan pénzről rendelkezhetnek az adózók, melyről már amúgy is le kellett mondaniuk. Ennek ellenére a tízmilliós országban az egyes szervezetek tényleges adományozóinak köre csupán százas nagyságrendű.
Ez a kormány kudarca is, hiszen 2010 után sem jött létre olyan erős hazai középosztály, mely képes lenne eltartani a kardinális fontosságú civil szférát. Lehet érvelni amellett, hogy egy adott civil szervezet nem rokonszenves valakinek, vagy vélekedése szerint nem olyan működést produkál, mellyel ő egyetért. De azt nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy a kormánytól, az államtól, a helyi önkormányzatoktól finanszírozásban is független antikorrupciós szervezetekre, tényfeltáró újságírókra, valamint környezeti kérdéseket, a nők sorsát, a nemzetközi fejlesztési pénzeink felhasználását monitorozó szervezetekre ugyanúgy szüksége van az országnak, mint bármely nyugati demokráciának. Ha nem pont a létezőkre, ám legyen, de akkor hol vannak az alternatíváik, és hol vannak azok hazai eltartói? Egész egyszerűen nem léteznek.”