A liberális és a progresszív hozzáállás

„A II. világháború óta, amikor a fasizmusok hosszú távra való visszaszorítása és lehetőleg kiirtása alapvető közös cél lett az ideológiai bal- és jobboldalon, és ennek érdekében a tömegek egzisztenciális biztonságát megtervezték a jóléti társadalmak formájában, a liberalizmus érthetően teret kezdett veszíteni a progresszív baloldallal szemben. Miközben a klasszikus értelemben vett munkásosztály beépült a piacgazdaságba és a jóléti államba, a szociáldemokrácia pedig feladta az osztályharcos alapállását, a hatvanas évek újbalos tapasztalatának és a hetvenes évek szociálliberális teóriájának találkozása létrehozta a nyugatos progressziót (»ballib«), amely egészen az utóbbi évekig irányította a Nyugat önreflexióját. Ennek lett vége a a legutóbbi pénzügyi válsággal, a középosztályok eróziójával és a populizmusok felemelkedésével.

Kár, hogy az utóbbi évek politikai kudarcaiból nem vonják le a megfelelő konzekvenciákat a baloldalon. Igen szomorú látnom – nem baloldaliként –, hogy a progresszivista gondolkodás minősége mennyire gyenge a nemzetközi nyilvánosságban is, nemhogy Magyarországon. Az a minimum, hogy a szabadelvűséget/liberalizmust (amely már az I. világháború előtt passzé volt), előbb Észak-Amerikában, újabban pedig Európában is keverik a progresszivizmus mára döntően a identitáspolitikai és szimbolikus egyenlőséget célzó (és valamennyire az anyagi és esélyegyenlőséget támogató) tömegtársadalmi programjával. Magyarországon – amely ilyen szempontból is kritikus tanulságokat mutat – ez elsősorban abban fejeződik ki, ahogy a progresszivisták nem becsülik a liberális demokráciát, és a jobboldali identitáspolitikai gondolkodással strukturálisan megegyezően perszonális értékrendeket akarnak társadalmi és jogi téren is érvényesíteni. A liberálisokkal szemben, akiknek a liberális demokrácia bonyolult, heterogén kultúráját és alkotmányát (=a liberális társadalom konstitúcióját/összetételét), valamint az ezek gyökerében lévő kapitalista meritokráciát kellene képviselniük és összhangba hozni a nemzeti kompetenciákkal/hagyományokkal, a progresszívek egy konstruktivista (egalitárius) vízióval és az ennek érvényesítését szolgáló állammal házalnak és intoleránsak mindennel szemben, ami nem ezt szolgálja.

Amíg nincs alapvető tisztánlátás az alapfogalmak és a kulcsszándékok terén, addig a liberális demokrácia intézményrendszerének kiüresedése folytatódni fog az etatizmussal keveredő identitáspolitikák csapásai alatt. Magyarországon ma elenyésző a Nyugat klasszikus hagyományait képviselő liberálisok és liberális konzervatívok száma, és ez a szám a civilizált világ centrumában is folyamatosan csökken. Olyannyira, hogy már az alapvető fogalmainkat se tudjuk megvédeni. A tömegtársadalmi populizmusok, mint az éppen vesztésre álló progresszivizmus és a felemelkedő etnicizmusok közös visszaszorítása kis túlzással egy maroknyi emberre vár, akik majdhogynem lehetetlen küldetésre vállalkoznának – ha vállalnák.”