Akikről keveset beszélünk: a migráció közvetítői

A migrációval foglalkozó szakirodalom a migrációt tradicionálisan az államok és az egyének közötti interakcióként írja le. S ez kétségtelenül nem áll messze egy valós alapállástól. Amikor a migrációról gondolkodunk, automatikus felveszünk egy szemüveget, amelyen keresztül az éppen aktuálisan vizsgált migrációs mozgást megpróbáljuk megérteni. Ez a szemüveg vagy – ha úgy tetszik – nézőpont lehet a kibocsátó, tranzit- vagy célországoké, illetve a migrációs végző személyeké.

Természetesen a választott szemüveg vagy nézőpont az esetek többségében determinálja azt is, hogy hogyan fogunk gondolkodni az adott migrációs mozgásról.

A migrációt végző személyek számára például az útvonal, az eljárásrend – legyenek azok akár a legnyitottabbak – mind-mind nehézségként, leküzdendő akadályként jelennek meg. S fordítva, az államok számára minden a kontroll fenntartásához szükséges kérdésként merül fel.

A két szemüveg vagy nézőpont, illetőleg az azokon alapuló eltérő megközelítések tehát összebékíthetetlen ellentétben állnak egymással. Ennek mindennapi megnyilvánulási formáit mindannyian tapasztaltuk az elmúlt két évben. S noha sokaknak újdonságként hatottak 2015-ben, mára az evidencia kategóriájába tartoznak.

Az elmúlt két évben egy területen mindenképpen sikerült elmozdulást elérni.

Az irreguláris migráció elleni küzdelem a politikai viták középpontjába került. Mindenről, ami ebbe a körbe tartozik, sokkal könnyebb úgy beszélni, hogy az ember nem írja ki magát a közbeszéd mainstream sodrából Nyugat-Európában sem.

hiszen valóban igaz az, hogy jelen pillanatban kevesebb ember érkezik a kontinensre, mint 2015 óta bármikor. Miközben Európa szomszédsági területeit vizsgálva egyértelműen kijelenthetjük, hogy a fellélegzés csupán átmeneti, hiszen ma már nincs olyan komolyan vehető ember, aki tagadná azt, hogy az Európa felé irányuló migrációs nyomás a következő évtizedekben nem csökkenni, hanem emelkedni fog. Ráadásul az uniós tagállam között rendkívüli, általam feloldhatatlannak látott konfliktusok vannak a migráció kérdésében. Miközben abban a józanabb hangok között egyetértés látszik kialakulni, hogy az irreguláris migráció elleni küzdelem lehet egy olyan legkisebb közös pont, ahol az egyébként homlokegyenest ellenkező véleményen lévő országok is tudnak együttműködni.

Ez a helyzet pedig jó táptalajt biztosíthat ahhoz, hogy az irreguláris migráció mögötti valódi mozgatórugókat megértsük, és – ha valóban ez a cél – semlegesíteni próbáljuk őket.

Szintén evidencia, hogy az irreguláris migrációt ma embercsempész-hálózatok mozgatják. Elfogadható leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy

Az embercsempészet az Európai Unió valamennyi tagállamában büntetőjogi kategória, s az Unió befolyási övezetében lévő területek többségében is illegális tevékenységnek minősül.

Nincs ez azonban mindenhol így! Csak hogy egy példát mondjak: Afrika távolabbi részein, ahol a nemzetállam és a határ nem vagy alig létező fogalmak, emberek A pontból B pontba történő, ellenérték fejében végzett szállítása semmiképpen sem minősül megvetendő tevékenységnek – különösen akkor, ha például a drogcsempészettel hasonlítjuk össze.

Ráadásul az embercsempészet egyre inkább a radikális iszlamisták felségterületévé válik, akik a benne rejlő hatalmas üzlet és a vallási motívumok miatt kifejezetten rátelepszenek erre az üzletágra. Ez pedig – ördögi körként – az adott térség folyamatos destabilizációjával jár együtt, hiszen a bűnözői csoportok és vallási fanatikusok ezt a tevékenységet csak meggyengített központi államok mellett tudják zavartalanul végezni. S mindent meg is tesznek azért, hogy a központi államok minél gyengébb legyenek: ezt szolgálják például a terrorakciók és a fiatalok körében kifejtett államellenes vallási propaganda.

Van ugyanakkor egy másik fontos összefüggés is – már amikor a belső dimenzióról kezdünk beszélgetni. Az irreguláris migráció ugyanis nem csupán az államok kontra migrációs mozgást végzők kontextusban értelmezhető. A nemzetközi szakirodalom is foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy a migrációs sakktáblán az államok és az érintettek mellett vannak úgynevezett közvetítők is, akik rendkívül fontos szerepet töltenek be, s akik akarva vagy akaratlanul lehetetlenné teszik az irreguláris migráció elleni küzdelmet.

Maurizio Ambrosini olasz professzor Why irregular migrants arrive and remain: the role of intermediaries című 2016-os munkájában ezeket a közvetítőket a közvetítés típusa és a közvetítést végző személyek típusa szempontjából kategorizálja.

Az ezen tevékenységek mögött álló motivációk nagyon különbözőek. Egy részük mögött pusztán érthető emberbaráti szeretet áll, míg mások egyértelműen az anyagi haszonszerzést tartják szem előtt.

Mégis, hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban? Csak, hogy egy példát mondjak a közelmúltból: Nagy-Britanniában egy pilóta megtagadta a felszállást, amikor megtudta, hogy a repülőgépen egy afgán illegális bevándorló is van, akit jogszerűen akarnak visszatoloncolni a hazájába. 

Igaza van-e a pilótának, szörnyű dolog-e Afganisztánba visszamenni? Bizony, igaza van! Az európai arcátlan álszentség demonstrálására szoktam felhozni azt a példát, hogy nézzük meg, hogy a szír polgárháború óta a szírek menekültkénti elismerési aránya az egekben, miközben az afgánok elismerési aránya csökken. 

Szerintünk, európaiak szerint tehát Afganisztán jobb hely lett az elmúlt években, mint volt korábban.

A különbség zongorázható lesz – természetesen a polgárháborús Damaszkusz javára..

Afganisztán nem lett jobb hely, csak a szírekkel – alapesetben – jobban kellene boldogulnunk, mint a belső-ázsiaiakkal és az afrikaiakkal, ezért őket előnyben részesítjük. Nem véletlen, hogy a táborokban ezen pozitív vagy negatív diszkrimináció miatt óriási a feszültség a szírek, illetve az többi ázsiai és afrikai menedékkérő között – holott nemzeti ellentét a legtöbb esetben nincs motivációként mögötte.

Profitált-e a pilóta anyagilag ebből a lépésből? Minden bizonnyal nem, sőt, valószínűsíthetően munkahelyi retorziókkal is kellett számolnia.

Mikro-szinten helyes dolgot csinált-e a pilóta? Valószínűleg meg van győződve arról, hogy helyesen cselekedett, sőt, minden bizonnyal a mentális egészségi állapota is javult a bátor kiállás miatt.

Makro-szinten azonban nagyon más a helyzet. A fent idézett tanulmány alapállítása is az, hogy amíg a közvetítői tevékenységeket nem azonosítjuk, illetve nem tudatosítjuk mindenkiben, hogy ezeknek a tevékenységeknek makro-szinten milyen következményei vannak, addig nem lehet az irreguláris migráció visszaszorításában tartós eredményeket elérni. Az útnak indulás ugyanis a siker esélyétől is függ. Ha tehát az útvonalon tapasztalható körülmények, illetve a fogadó közeg kedvező (legalábbis nem a felszínen, hanem a mélyrétegekben), akkor az útnak indulás a helyben maradás helyett mindig egy vonzó opció lesz.

Godfried Engbersen és Dennis Broeders kutatók már egy 2009-es, The State versus the Alien: Immigration Control and Strategies of Irregular Immigrants c. tanulmányban arról beszélnek holland és más európai példákat vizsgálva: az 1990-es évektől egyre több tanulmány tárta fel, hogy az irreguláris bevándorlókat számos informális intézmény, szereplő segíti a fejlett fogadó országokban (honfitársak, foglalkoztatók, papok, jogászok, közszolgák – köztük rendőrök és polgármesterek is). Ezzel a jelenséggel szemben a fogadó állam jellemzően három különböző stratégiát folytathat: (1) szemet hunyhat felette gazdasági és humanitárius okokból; (2) az illegális tartózkodást legálissá átalakító programokat valósíthat meg (ami végeredményét tekintve ugyanaz, mint az előző); illetve (3) az irreguláris struktúrákat megtörő beavatkozásba kezdhet.

Azt pedig, hogy a helyzet nem egyszerű, a következő tapasztalás mutatja: a (3) pontban tárgyalt erőteljes állami fellépés hatására az irreguláris migránsok stratégiájuk megváltoztatásával reagálnak, s átlépnek a feketepiacra, netán a bűnözés irányába, illetve megpróbálkoznak az azonosíthatóságuk ellehetetlenítése

Fontos figyelembe venni azt a más tanulmányokban kimutatott összefüggést, hogy a bevándorláspolitika szigorodása ugyan az adott országba érkezők számának csökkenését hozza magával, de csökkenti az ügynevezett cirkulációt is. Ez azt jelenti, hogy akik az adott ország területén tartózkodnak, a visszatérés lehetőségétől történő elzárásuktól való félelmükben, sokkal kisebb valószínűséggel hagyják el az ország területét. 

Ebből pedig az következik, hogy

és a szigorúbb bevándorláspolitika sem feltétlenül képes a kívánt közpolitikai hatást elérni.

Hazánknak tehát két irányba mindenképpen mozdulnia kell: (1) Az irreguláris migráció mögötti mozgatórugók megértésére és semlegesítésére vonatkozó törekvéseket folytatni kell. Ez különösen igaz a közvetítő tevékenység megértésével kapcsolatos törekvésekre. (2) Közben pedig a nagyobb, irreguláris migráció révén érkező bevándorló közösség kialakulását el kell kerülni, hiszen azt követően a határvédelmi intézkedések és bevándorláspolitikai szigorítások hatásfoka is csökken.

A brit pilótát pedig nagy tisztelettel csókoltatni kell..