Csau Poroseszku

„Ez az ukrán neofita vezér most megmutatta, amit eddig is csak sután, nehézkesen rejtegetett, leleplezte az igazi arcát. Vagy csak félrevezették a gondosan megválogatott, hasonszőrű tanácsadói és megsúgták neki, hogy nem kell már tovább rejtegetni az ordas-mosolyt, feltárulkozhatnak az eredeti vonások? Nincs semmi vész! Hiszen, az unió bürokratáinak az egyre meztelenebb császári udvara sem különb az ukrán és más tagországi Deáknék vásznánál. Minden mérce lehet tehát kettős, sőt többes, a kaotikus és bekötött szemű európai uniós Justicia kezében annyi mérlegserpenyő billeghet, amennyit az aktuális, átmeneti hatalom kénye-kedve szerint odazsúfol. A mesebeli kisfiúk meg, ráadásul magyarul vagy lengyelül hiába kiáltozzák, hogy a császár és császárnő pucér, s nem is igazán csinos, sőt a valóságban egyáltalán nem szexi – Brüsszelben az ilyen apróságokra rá se rántanak.

Petro Porosenko besorolódik a mesebeli válogatott csapatba, a lelki szegénylegények közé, lemondván így még a felebarátság meglevő baráti feléről is. Nem akármilyen nevek fémjelzik ezt a csapatot. A nagykutyákon (Hitler, Sztálin) kívül – akik az olyan apróságokat, mint a nemzetiségi élet feltételei, vasúti vagonokkal kívánták annak idején végleg megoldani, el egészen a gyors kipusztításig. Ebben a csapatban sompolyognak a kisebb lehetőségekkel bíró gazemberek Beneštől Titóig. Husák, Ceaușescu is ott tapsikolnak együtt velük, a véres tenyerükkel Porosenko toleranciájának mindenható színpadán.”