Magyar euró? A szocik rosszabbak, mint a Bourbonok

Semmit sem tanulnak, de mindent elfelejtenek – így lehetne igazítani magyar szocialistákra a Bourbonokról szóló mondást. Ujhelyi István MSZP-alelnök, európai parlamenti képviselő az euró mihamarabbi bevezetését szorgalmazza, és ezért online aláírásgyűjtésbe kezdett. 

Úgy tűnik, a Brüsszelbe szakadt szocialista valahogy átaludta Európa elmúlt évtizedét, nem tanult semmit és nem szűrt le semmilyen tanulságot a folyamatokból.

Mert annak tapasztalatai alapján azt mondhatjuk: az euró ügyében, és csakis abban igazat adhatunk a magyar lelkiséget képviselő Pató Pálnak: ejj, ráérünk arra még!

Hogy jó tíz éve még mind eurót akartunk, mihamarabb? Lehet. Hogy a 2002-2010 közötti kormányzás folyamatos zuhanórepülése miatt nem lehetett akkor eurónk? Igen. De legalább kívülről figyelve összegyűjthettünk mára másfél évtizednyi tapasztalatot, bölcsességet az euróról való végső döntésünk előtt. Erre sok más országnak nem volt lehetősége, és mint Görögország példáján látható, utólag már nem is engedik, hogy esetleg mégis máshogy döntsön.

Csak ennyit mondhatunk most az euró magyarországi bevezetéséről:

Mondjuk amikor Brüsszel kitalálja, mi is az euró fenntartható rendszere, elkerülve a folyamatos buborékokat és az azt követő válságokat, meg az azokat követő bailoutokat.

Amikor az eurózónában rájönnek arra, hogyan lehet az euró rendszerében csökkenteni a szegényebb és gazdagabb országok közötti szétfejlődést – mert hogy konvergencia helyett pont, hogy szétfejlődést hozott az euró a tagországoknak, ami, valljuk be, elég méretes kudarc a projekt számára.

Amikor az eurózóna szegényebb országainak elmúlt másfél évtizedét alapos esettanulmányokban feldolgozzák, tanulságul minden most és a jövőben az euró előszobájába kopogtató ország döntéshozói számára.

Amikor az euró motorjának számító Németország rájön arra, hogy a jelenleg csak és kizárólag neki rendkívül előnyös eurórendszert a többiek számára is gyümölcsözővé kell tenni, mielőtt elszegényedett, elnéptelenedő, kifacsart, agyelszívott körüllakó országok maradnak körülötte, Dél-Európától Kelet-Európáig. Az ugyanis a végén már Berlinnek sem lesz biznisz.

Amikor Magyarország a saját, egyedi pénzneme, valamint az önálló fiskális és monetáris politikái segítségével, no és persze hosszú távra tervezett, okos, rugalmas gazdasági és pénzügyi politikával eljut nagyjából az EU átlagos fejlettségi szintjének 80-90 százalékára, és már nem lesz jelentős különbség a hazai gazdasági termelés és életszínvonal, no meg az EU magjának akkori szintje között – vagyis az euró rendszerében nem kerülünk majd a bizonyos szerszám rosszabbik végére.

Most mosolyognak kicsit? Én is mosolygok. Nyilván mind azt reméljük, eljön majd ez az idő. De az még nem most lesz. Nem jövőre és nem is 2020-ban.

Még mindig jobb egy saját kezű aprómunkával tervezett és épített, jól kiegyensúlyozott, egyszerre stabil, ugyanakkor gyors irányváltásra képes kis hajót magunk irányítanunk, mintsem hozzákötni ezt a kis hajót egy hatalmas, tohonya, félkész óceánjáróhoz, amelynek alkotói és irányítói bizton állítják, hogy ez a legmodernebb, legmegbízhatóbb, leggyorsabb, cunami- és jéghegybiztos óriáshajó, ami valaha volt a Földön. 

Mert tudjuk, azok milyen véget érhetnek.

Egyébként mindenki olvassa el Milton Friedman neoliberális guru gondolatait a közös európai fizetőeszköz buktatóiról – amit a kilencvenes évek végén, bőven az euró gyakorlati bevezetése előtt írt le. Pontosan igaza lett.

De a balosok a saját házuk táján is körbenézhetnének. A magyar szocialisták megtanulhatnák, hogy ha már modern, européer baloldaliak szeretnének lenni, akkor nem ártana tudniuk, hogy a modern európai baloldalon találhatók az euró talán leghangosabb kritikusai. Eurókritikusnak lenni, mondhatni, baloldali sikk manapság. Na, pont erre a vonatra nem sikerül felszállniuk a magyar szociknak. Nem először, és valószínűleg nem utoljára.