Macron: a neoliberalizmus legfelsőbb foka

„Lehet, hogy Macron tényleg az utolsó kör. Hogy győzelme igazi pürrhoszi győzelem volt. Sőt, a pártrendszer igen örvendetes szétesése még azt is jelentheti, hogy ebben a kvázi egypártrendszerben végre egyértelművé válik a tény: nincs parlamentáris, pártbéli alternatíva. Hagyjuk ezt a rossz viccet a parlamentáris baloldalról.

Ennek vége.

A macronizmusnak, a centrum diadalának éppen az lehet a legnagyobb problémája, hogy... sikerrel járt. Elfoglalta a rendszert: a rendszeren belül nincs is alternatíva.

A helyzet azért is kétarcú, mert a francia elnök hatalma egyrészt jóval nagyobb az amerikai elnökénél, vagy a brit miniszterelnökénél. Másrészről, noha a most készülő reformok párhuzama talán leginkább a Schröder-féle Agenda 2010 lehet, azonban a francia politikai kultúra fényévekre van a Biedermeier német politikától: a »szociális konfliktusok« végeredményben nem a tárgyalóasztalnál dőlnek el, hanem legtöbbször a sztrájkokban és az utcán. 

Amikor Macron meg fogja valósítani a programját, milliókat fog dühbe hozni: jön a nagy csata, a munkaviszonyok teljes megváltoztatása, az állam valódi megnyitása a tőke érdekeinek, a médiák és a centrum uralkodó osztályának örömujjongása és az egyre elkeseredettebb ellenállás mellett, a politikai-parlamentáris alternatíva hiánya és lehetetlensége, egy végtelenül perszonalizált bonapartista rendszer, melyet egyébként a »kerüljükelalegrosszabbat« ideológiája hozott létre, és amely végeredményében csak folytatja a rendőrállam kiépítését (legújabb nagy hír, hogy úgy szüntetik meg a rendkívüli állapotot, hogy beírják a rendes jogrendbe, azaz a rendkívüli állapot jogrendje többé nem lesz rendkívüli – ej, a jó öreg Agamben hogy örülhet)..

Azaz helyzet lesz, mondhatni szituáció, és nem lesz más, csak az utca.

Ha minden alternatív út bezáródik (és tulajdonképpen ez a »centrum« legfontosabb ideológiai mondanivalója: nincs választás), akkor előbb-utóbb valaminek történnie kell.

Történni is fog.”