Ismerd meg szomszédaidat!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vándorlegény, aki elindult szerencsét próbálni... Kezdhetném így a mesémet! De én nem mesét szeretnék írni, hanem egy igaz történetet, a szomszédságról, a közös múltról, annak meghatározó szerepéről. Kislány koromban a szüleim arra tanítottak, hogy egy jó szomszéd nagy kincs és nagy segítség. Ez valóban így is volt és felnőttként is igyekeztem ezt a szemléletet követni.

Ez a régi érezés lett úrrá rajtam a cirkuszban is, ahol gyermeki szívvel tudtam azonosulni a főhős vándorral, aki szomszédolással lett érettebb és tapasztaltabb, és vált igazi művésszé. Vándorlása során mindenhol mást tanult, hiszen „ahány ház, annyi szokás”, ez másként nem is történhetett. Irigykedtem, mert nem egy-két szomszédot látogathatott meg, hanem több mint fél tucatot. És nem egy-két házba tekinthetett be, hanem számos országba. Irigykedtem azért is, mert átlagosnak semmiképp sem mondható, különleges szomszédok várták, sok-sok szeretettel. Az ismerkedések könnyedek voltak, lehettek is, mert együtt táncolhatott az ifjú vándor a helyiekkel és nézhetett filmkockákat tájaikról, házaikról, életükről. 

Követve az izgalmas és látványos produkciókat egy kicsit sajnáltam, hogy a kis vándor nem 80 nap alatt járta be a vidékeket. Inkább éreztem úgy, hogy az Orient Expresszen ülök... Szerettem, mert megunhatatlan volt, azzá tették maguk a főszereplők, az artisták, az akrobaták, a művészek. A zene dallamai is mély érzelmeket hoztak elő belőlem, igazán különleges hangulatot teremtettek, a bulitól a szerelmes romantikáig. 

Akár a levegőben, akár a porondon, akár emelt fejjel, akár tágra nyílt szemmel is csodáltuk a cirkuszművészeket, arra a következtetésre juthattunk, hogy ők igazán otthon érezték magukat. Nemcsak azért, mert produkciójuk professzionális volt, hanem azért is, mert láthatóan jól is érezték magukat. A közönség pedig nem volt hálátlan!

Számomra fontos volt az is, hogy itt nem támadt hiányérzetem, amelyet ugye az ember akkor érez, ha valamire nagyon vágyik, de az nem lehet az övé. Biztos ismerős a gyermeki kérés: „Akkor legalább egy kiscicát!” No, itt aztán olyan állatok voltak, amelyekről a gyerekek csak álmodnak. Szerepeltek kutyák és lovak, mint az ember legjobb barátai, akik nemcsak szépek, de rettentő okosak is voltak. Én csak ámultam!

A műsor végére azt érezhettem, hogy kitárult a világ, és egy kicsit meg is nyugodtam. Ha ugyanis mikrokörnyezetem nem tud számomra mindig tökéletes szomszédokat produkálni, sebaj, azt majd pótolják tágabb környezetem barátságos népei. 

A szülői tanítás örök érvényű, soha nem szabad benne kételkedni! És erre tökéletes példa maga ez a cirkuszi produkció, a Cirkuszi szomszédolás. Ez csak az én történetem vége, de az új barátságok még csak most kezdődnek! Rajta hát, kopogtassunk át!