Kétféle Amerika

„Annyi biztosnak látszik: két Amerika-kép ütközött a New York melletti egyetem auditóriumában. Az egymással időnként össze-összecsapó jelöltek – akik ugyanakkor az agresszivitást és a vulgáris stílust ezúttal az öltözőben hagyták – teljesen máshogy láttatták a világ vezető demokráciájának címére igényt tartó Egyesült Államokat. Trump lepusztult, több elemé­ben, például repülőtereit vagy a folyamatos chicagói lőfegyveres öldökléseket is tekintve a harmadik világot idéző Amerikáról beszélt, ahol helyre kell állítani a »törvényességet és a rendet«, míg Clinton legfeljebb finomhangolná a jelenlegi viszonyokat, szükségesnek tartva a különböző bőrszínű embercsoportok kapcsolatának javítását. Ezenkívül a zöldenergiában is nagyon hisz.

Clinton – fő erénye talán ez volt tegnap – nem szúrta hátba Obama elnököt, akinek egyetlen, igaz, egyben igen lényeges kormányzati pozícióját, a külügyminiszterséget köszönhette. Kérdés persze, milyen külügyminiszterségről beszélünk. Ugyanis a Clinton e-mail-botrányával és az Iszlám Állam felemelkedéséhez táptalajt kínáló közel-keleti fiaskóval terhelt sarzsi volt ez – ehhez érdemes elolvasni Joby Warrick Fekete lobogók című könyvét. Elvileg Trump – aki meglepetést meglepetésre halmozott az előválasztási sorozatban – a maga javára fordíthatná, hogy a felmérések szerint rendre az amerikaiak mintegy kétharmada állítja azt, nem elégedett az ország jelenlegi irányvonalával. Dühös, nagyon dühös emberek állnak mögötte – és nem tizenketten vannak. De – amennyire látszik – még nem is 70 millióan, amennyi voksra Trumpnak szüksége lenne.

Kérdés, hogyan tudná megnyerni őket. Ha nyerni akar, Trumpnak ütőképesebbnek kell lennie a következő két alkalommal a politikai vitákban gyakorlottabb, nyolc évvel ezelőtt már az »elődöntőig« jutott Clintonnal szemben. Több koherenciára is szüksége lesz a válaszaiban; Amerikában ilyenkor »tényellenőrök« hada szorgoskodik a vitapartnerek szavai körül.”