Hová lett a történelmi film?

„Hatalmas szakirodalma van annak, hogy a hatodik művészeti ág milyen nagy segítséget jelentett az amerikai és nyugat-­európai múltfeldolgozásban. Nem egy esetben persze a közelmúlt nem volt megjeleníthető nyíltan, ezért a történelmi kulissza arra szolgált, hogy a rendező szabadon kifejezhesse a rendszerkritikát. Az amerikai western műfajának a reneszánsza az 1950–60-as években annak volt köszönhető, hogy az amerikai rendezők előszeretettel jelenítették meg koruk társadalmi konfliktusait vadnyugati díszletek között, elkerülve a veszélyt, hogy Amerika-ellenesnek nyilvánítsák őket (hasonlóan ahhoz, ahogy a magyar filmesek olykor mesefilmekbe oltották a szocializmussal szembeni rendszerkritikát).

A magyar film a rendszerváltást követően nem aknázta ki teljesen azt a lehetőséget, hogy részt vegyen a közösségi emlékezet alakításában. Magyarországon a közönség ki van éhezve a történelmi tárgyú filmekre. Nincs olyan ember, aki ha megkérdezik tőle, mely történelmi korszakról vagy mely történelmi személyről nézne szívesen filmet, nem sorolja azonnal az ötleteket. A nívós történelmi filmek hozzájárulnának a távoli és közeli magyar múlt iránti érdeklődés növekedéséhez, valamint segíthetnek a magyar nézőknek a politikai táborokat elválasztó düh és frusztráció kezelésében. Erre éppen a következő évek évfordulódömpingje nyújthatna nagyon jó alkalmat.

Ha Jókai Mór számára nem volt kényes a forradalom és szabadságharc megörökítése, akkor a magyar filmrendezők és forgatókönyvírók számára sem lehet olyan kényes a rendszerváltás történéseinek filmes ábrázolása.”