A politikusról tettei alapján derüljön ki, hogy keresztény

„Hívő református, mégsem látni keresztet vagy bármilyen keresztény jelképet az országházban lévő irodájában. Tudatos döntés ez?

Nem tudatosan van ez így. Amikor beköltöztem ide az irodába, változatlanul hagytam a berendezést, leszámítva egy kis polcos szekrényt, ahova a politikához kötődő személyes tárgyakat teszem. Mentségként csak azt tudom mondani: mindig is átmeneti állapotnak tekintettem, hogy itt vagyok.

Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? címmel tartottak előadást 27. tusnádfürdői nyári egyetemen az ön részvételével, de ott nem tudta elmondani: ön milyen Európát szeretne? Ön szerint létezik keresztény Európa?

Mint vízió természetesen létezik, mint valóság távolodunk tőle. Azt is újra meg kell határoznunk, hogy mit jelent ma ez a fogalom és egyáltalán mi az, ami elérhető belőle. Ha azt nézzük, milyen a vallásgyakorlók aránya Európában, azon belül is Nyugat-Európában, akkor a helyzet elkeserítő. Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Ez a kategória semmiképpen nem szűkíthető a gyakorló hívek közösségére. A politika szempontjából nem az a legfontosabb – persze nem is érdektelen –, hogy ki a gyakorló hívő, hanem, hogy elfogadjuk-e még társadalmi mérceként azokat az alapelveket, sarokköveket, amelyeket keresztény etika Európában megteremtett. Tusnádfürdőn nem említettem Antall József rendkívül kifejező mondását, amely szerint »Európában az ateista is keresztény«, hiszen a kereszténység ebben az értelemben etikát, viszonyulást, kultúrát – a szó nem lejáratott, eredeti értelmében – európaiságot jelent.

Tusnádfürdőn úgy fogalmazott, hogy nem csak hitbeli kategóriát jelent a keresztény Európa, hanem például viselkedési kultúrát is. A kereszténységnek, mint alapértéknek meg kell nyilvánulnia a társadalompolitikai kérdésekben, a nemzetpolitikában egyaránt. Mit jelent a keresztény értékrend ön szerint?

Mércét. Kerülve az álszentséget, természetesen a politika a különböző vélemények ütköztetésének színtere. Éles, sőt olykor személyeskedő viták nélkül a demokrácia elképzelhetetlen. Tudomásul kell venni, hogy ez ezzel jár, hiszen senkit nem kényszerítettek arra, hogy politikával foglalkozzon. Mégis, közéletben részes emberként szerintem mindenkinek fel kell tennie önmagának a kérdést, hogy ugyan mindannyian gyarló emberek vagyunk, de van-e még olyan mérce, amihez megpróbáljuk tartani magunkat? Felülírhatja-e az alapvető fontosságú kérdésekben az érdek az igazságot, a fényképek keltette látszat a sokszor mélyben szunnyadó valóságot? Ki tudunk-e tartani bármilyen reménytelen küzdelemben, ha tudjuk, hogy igazunk van? Őszintén hiszünk-e abban, hogyha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Ez a magánéletben sem sikerül sokaknak – még a hívők között sem –, a közéletben pedig még nehezebb.”