Mit üzen a múlt a jövőnek?

Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójára a magyarok emlékünnepek sorazatával emlékeznek világszerte. Mélyen emlékezetünkbe vésődik, hogy ez a kis ország hősiesen és nagy áldozatokat hozva szállt szembe a hatalmas Szovjetunióval, hogy kivívja szabadságat és függetlenséget. Ugyanígy emlékezetünkben tartjuk a szovjet csapatok brutális katonai beavatkozását, amellyel leverték és vérbe folytották a spontán felkelést.

Kevéssé ismert azonban, hogy Eisenhower elnöknek sokkal nagyobb mozgástere volt, mint ahogy több történész állítja. Háború indítása es fenyegetes nélkül támogathatta a budapesti fejleményeket. Például megfogadhatta volna az akkori külügyminiszter John Foster Dulles október 25-i javaslatát, miszerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa tűzze napirendjére a „magyar kérdést”. Ahelyett inkább azt sürgette, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és Izrael csapatait vonják ki Egyiptomból. Az Eisenhower-adminisztráció határozottan felszólíthatatta volna a megosztott es tanácstalan Kremlt a szovjet csapatok kivonására Magyarországról. Az elnök diplomáciailag is élénken támogathatta volna Magyarország deklarált semlegességét. Ehelyett azonban elutasította, hogy a Nagy Imrével, az új miniszterelnökkel való közvetlen kapcsolatot felvegye és valójában biztosította az oroszokat, hogy Amerikának nincs szándékában beavatkozni a magyar eseményekbe – amellyel lényegében garantálta a szovjet katonai beavatkozást.

Nyilvánvaló, hogy az 1950-es évek elején mar lehetett latni, hogy Amerika vonakodott beavatkozni Közép-kelet-Európában. Ez például megmutatkozott abban is, hogy a Koszorús Ferenc ezredes vezetésével magyar veteránokat toborzó félkatonai szervezet támogatására vonatkozó tervét is megváltoztatta.

Koszorús ezredes a magyar hadsereg tisztje volt, akit így jellemzett az amerikai titkosszolgálat: „Ez az ember a Magyar Hadsereg egyik legmagasabb rangú tisztje volt, akinek tiszta a múltja, sem a nácizmus, sem a kommunizmus nem ejtett foltot a becsületén”. Talán a leginkább arról ismert Koszorús, hogy ő hajtotta végre 1944. július 6-án azt a katonai beavatkozást, amelynek során kényszerítette Baky László államtitkárt az általa Budapestre rendelt több ezer fegyveres csendőr eltávolítására a fővárosból. Így megakadályozta több mint negyedmillió zsidó Adolf Eichmannék által a német megszállást követően előírt deportálását, akikre a német táborokban biztos halált várt volna.

A háború után Koszorús ezredes aktívan bekapcsolódott a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) elnevezésű veterán szervezetbe. Zakó András egykori tábornok, akit a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc a vezérkar 2. (hírszerzési) osztályának vezetőjévé nevezett ki, és követői igyekezdtek atvenni az MHBK vezetését. Koszorús ezredes számára ez elfogadhatatlan volt, és egy 1952-es titkosszolgálati jelentés szerint „belső oppozíciót szervezett Zakó törekvéseivel szemben”. Mivel azonban képtelen volt Zakót és híveit elmozdítani, Koszorús kilépett az MHBK-ból.

Nem sokkal később, amint egy hírszerző jelentés erről beszámol, Washington úgy döntött, hogy „harcba szállunk (mármint az USA – K.F.) a hirhedt Zakó tábornok már meglévő és egyre növekvő szervezetével, az a szándékunk, hogy a magyar veteránok mérsékelt és megbízható tagjaiból egy új szervezet létrehozását szorgalmazzuk, amely gyűjtőhelyévé válhat olyan katonáknak, akik alkalmasak felkatonai tevékenységre. Koszorús ezredest szeretnénk megbízni egy ilyen szervezet megalakításával.”

Benyújtott tervvázlata és javaslata részben igy szólt; „Tökéletesen tisztában vagyok a feladat nagy horderejével es fontosságával. Tudom, hogy milyen mérhetetlenül s döntően fontos lesz, -- egyrőszt a ma magával tehetetlen Magyarország jövője, másrészt az USA s általa a humanitás, emberi szabadság érdekében hozandó újabb áldozat nemhiábavalósága szempontjából, hogy a bolsevizmus alól való felszabadulás pillanatában milyen magyar karhatalmi csapatok vonulnak be elsőnek a Duna-medence kulcsállamába. Ezen karhatalmi csapatok megbízhatóságától és arravalóságától függ ugyanis... hogy a reakció s pártszenvedélyek miatt a személyi biztonság egy percre se szüneteljen, hogy a nyugati értelemben vett demokratikus rezsim minden nehézség nélkül megszilárdulhasson.”

Mi köze mindennek az 1956-os magyar forradalomhoz? 1948-ban a Truman-adminisztráció, amelyik eddig az „feltartóztatás” („containment”) politkat folytatta, elkötelezte az Egyesült Államokat, hogy egy példa nélküli programot dolgoz ki a kommunizmus elleni erők támogatására. A „kommunizmus visszaszorításának” („roll back”) stratégiája volt pontosan az a cél, amit a Koszorús ezredes által kialakítandó és vezetendő szervezet maga elé tűzött, és annak az 1952-es republikánus programnak is része volt, amely Eisenhowert jelölte, aki az Egyesült Államok elnöke lett. A választások után azonban Washington többé már nem törődött a magyar veteránok szervezetével. Ez, más tényezőkkel együtt már előszele volt annak, hogy Amerika elfordul a „visszaszorítás” politikájától, már amennyire ez egyáltalában kivitelezhető lett volna és visszater az „feltartóztatás” politikájára. Sőt, azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a katonai szervezet tervének sorsa már egyenesen azt jelezte, hogy az Eisenhower-adminisztráció tartózkodni fog minden olyan lépéstől, amely támogatná egy lehetséges közép-kelet-európai felkelés kirobbantását.

Ennek a kormányzatnak a cselekvőképtelensége, ötlettelensége, a helyzet hallgatólagos elfogadása meggyőzte a szovjeteket, hogy a magyar forradalom és bármilyen utólagos lázadás leverésével vajmi keveset kockáztatnak. Bár fél évszázaddal később megtörténik a politikai rendszerváltás, még ma is tetten érhetők azok a morális, szellemi és anyagi sérülések, amelyeket az 1956-os szovjet bajonettek nyomán megerősödött és még csaknem ötven évig tartó szovjet uralom okozott. Ez mindennél erősebb ok arra, hogy megemlékezzünk azokról a hősökről, akik óriási áldozatokat hoztak a totalitarianizmussal szemben és egyenlőtlen küzdelemben harcoltak azért, hogy visszaállítsák Magyarország szabadságát és függetlenségét. Ez mindenki számára követésre méltó példa, legyenek akár hatalomban vagy azon kívül.

ifj. Koszorús Ferenc