„Hát megszólalt Szijjártó Péter is: Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni az erőszakos, az európaiak akaratával ellentétes bevándorlási politikának, amely már az Unió egységét is veszélyezteti – mondta. Az, hogy ezt a külügyminiszter Lázár János kancelláriaminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő után tette, igazsággá formálta gyanúnkat: tévedett laptársunk, amikor azt írta, Lázár és Kovács Orbán Viktor »felhatalmazásával« vállalta nyíltan a »magánvéleményét«, elhagyná az Uniót, ha szavazni kellene róla. Nem a kormányfő »felhatalmazásával«, hanem kifejezett utasítására mondták, amit mondtak. Aminek Lázár jelét is adta jegyzetfüzetének lobogtatásával: múlt csütörtöki sajtószeánszára közvetlenül a kormányfő direktíváival érkezett.
Nem egyszerű »coming out« szemtanúi vagyunk tehát, ami amúgy is ellentmondana a kormányfő brüsszeli kijelentésének, »Magyarországon biztosan nem lesz népszavazás az EU-tagságról«, hanem a magyar tagság tudatos lebegtetését látjuk. Igaza van Szijjártónak, a brit népszavazás »sokkolta a kontinenst". De nem azért – mint mondja -, hogy »az európai intézmények felébredjenek, és végre világosan lássák, hogy az a politika, amit eddig folytattak - leginkább a bevándorlással kapcsolatban - nem tartható fenn«. Ő attól fél, amivel az Uniót egyedül meg lehetne menteni: ha ezt a sokkhatást az EU arra használná ki, hogy erős átszervezéssel még inkább elmélyítse a nemzetállamok feletti politikai-gazdasági-pénzügyi integrációt, amellyel Európát önálló entitásként megerősítené a világban.
Ennek tagadását próbálja a magyar kormány »Brüsszel hibás menekültpolitikájával« leplezni. Amikor Szijjártó az Unió egységét a menekültpolitikától félti, valójában a magyar tagság feltételéről beszél. Ultimátumról, mégpedig a visegrádiak ultimátumáról. Azt mondja: ha a Brexit sokkja után az Unió nem a nemzetállami önállóság alapján újul meg, a kelet-közép-európai tömb sem marad az Unióban.”