Szóba se jöhet Skandinávia – Kittenberger-kritika

Pár napja arról levelezünk a Kittenberger – Fabriqué en Belgique című képregény egyik alkotójával, Somogyi Györggyel, hogy vajon mi volt a levegőben 2009-2010-ben. Az alternatív történelmi steampunk képregény ugyanis sok tekintetben mutat rokonságot az általam társszerzőként jegyzett A szivarhajó utolsó útja című regénnyel. A képregény idén, a Szivarhajó 2012-ben jelent meg, de mindkét sztori alapjai valamikor a fent jelzett években formálódtak meg a laptopjainkon, anélkül, hogy tudtunk volna egymásról.

Én emlékszem rá, hogy 2010-ben olvastam a Kittenbergerről, de nyilván magát a publikálatlan művet nem olvastam akkor; ahogy Somogyi György sem olvashatta a Szivarhajó előzményét, ami folytatásokban a győri Alternatíva nevű underground diáklapban jelent meg. Szóval valami tényleg lehetett a levegőben: talán az, hogy akkoriban és manapság is kevés hazai regény, képregény, film és sorozat foglalkozik századfordulós közeggel, pedig tökéletes alapot nyújthat a Szivarhajó/Kittenberger-féle kalandos sztoriknak. Adja magát a dolog.

Bár a képregény címében Kittenberger Kálmán jelenik meg, a történet nem csak róla szól: tulajdonképpen három főhőssel operál a mű, plusz egy erős mellékszállal. A másik két hős Ács és Baka, a mellékszál főszereplője pedig Hector Pierrot, a belga nyomozó. Világosak az áthallások, hiszen éppen csak elrejtik az irodalmi hommage-okat az álnevek. A történet szerint Kittenbergert és két társát felbérelik, hogy kutassanak fel egy furcsa rinocéroszt, Pierrot-nak pedig őket kéne elkapniuk.

A történet helyszíne a belga gyarmat, Kongó, ahol a világtörténelem egyik legnagyobb népirtás zajlott le a századforduló környékén. A három hős vonattal indul az állam belső részei felé, ahol aztán egy őrült tábornokba, egy őrült tudósba és egy magyar etnográfusba botlanak, na meg az említett furcsa rinocéroszba. Színtiszta kalandról van itt szó lövöldözéssel és robbanásokkal, valamint egy rakat irodalmi és egyéb popkulturális utalással, amiből pár feltűnik, párat megmagyaráznak a jegyzetek, de volt olyan is, amit az interjú során mutogatott meg nekem a szerző – ezek nem feltűnőek, de nagyon szórakoztatóak. Érdemes tehát alaposan végigböngészni a képsorokat, jókat lehet nevetni.

Nem vagyok nagy képregényolvasó, de a Tebeli Szabolcs-féle képi megvalósítás szerintem remekül sikerült. Mondom mindezt úgy, hogy a képregény stílusa alapvetően nem az a világ, ami nekem be szokott jönni. A nálam képregényileg jobban képzett trikorderes srácok szerint ez egy klasszikus francia-belga stílus, én meg ha olvasok is képregényt, majdnem mindig valami amerikai dolog akad a kezembe. Mindenesetre vannak kifejezetten látványos képek, és több pontos is remek megoldásokkal operáltak a készítők: a fő akciójelent például vizuálisan is rendkívül pörgős és izgalmas lett.

Alapvetően tehát jó élmény a Kittenberger, azonban bennem felmerült pár kérdés olvasás közben. Egyrészt néhol kicsit zavaros a plot, az angol kémnőt például nehéz volt hova rakni, ahogy Pierrot szála nélkül is bőven működne a történet. Érdekes megoldás az is, hogy rögtön három főhősünk van, így meg kell osztanunk a figyelmünket, ráadásul nem igazán élesek a különbségek közöttük. A tervezett folytatásokban én a készítők helyében különszedném Ács és Baka, valamint Kittenberger történeteit – erre egyébként a befejezés alapján megvan a szándék. Somogyi György arról beszélt nekünk, hogy nem szívesen adja ki a kezéből a sztorit – mindenki így van ezzel a saját szellemi termékei esetén. Szerintem viszont jót tenne a projektnek egy külső szerkesztő is, már csak a friss szem miatt is.

A másik pont pedig az, amire az interjúban is rákérdeztem. Ugyan magam is alternatív történelmi képregényről írtam fent, a műfaj szabályai nem igazán állnak a történetre. Erre magyarázat az, hogy a steampunk elemek – amelyek alapvetően eltérítik ezt a valóságot a miénktől – eredetileg nem voltak benne a képregényben, csak később kerültek bele. Így viszont hiányzik az eltérési pont, az a pillanat, ahol ennek a világnak a történelme máshogy alakult, mint a miénk. Nekem az ilyen magyarázatok fontosak, másnak talán nem; és engem is kárpótolnak a már említett utalások, amivel tele van a füzet.

A minap arról írtam, hogy a magyar zsánerkiadványok nem más magyar művekkel, hanem az itthon is egyre nagyobb példányban megjelenő külföldi alkotásokkal versenyeznek a pénzünkért és a figyelmünkért, ezért nem érdemes külön magyar mércét felállítani az értékeléskor. A Kittenberger egy rendkívül izgalmas magyar projekt első darabja, ami egyelőre ugyan küzd néhány gyermekbetegséggel, de nagy benne a potenciál: szerintem ha lesz rá pénz és alkalom, simán elférhet a nemzetközi mezőnyben is.

*

Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője.