Az ostoba vezető ismérvei

„Az ostoba vezető következetlen. Hol ezt mondja, hol azt mondja. Közben pedig folyamatosan azt kommunikálja, hogy továbbra is a régi úton halad. Ez igaz is. Legalábbis abban az értelemben, amilyen értelemben a bronzkori földút helyére épült római köves út helyére épült makadámút nyomvonalát követő aszfaltos út bronzkori földútnak tekinthető. Persze e hasonlat mentén mondhatnánk, hogy a bronzkori úton még csak fakerekű szekerek haladtak, az aszfaltos út pedig, már mindenki számára megkönnyíti a haladást. Igen, ez is igaz. Csakhogy mindenki számára megkönnyíti. Nemcsak a barát számára, hanem az ellenség számára is. És az igazán fájó pont az, amikor kiderül, hogy erre az új útra az ellenség pecsétes meghívót kap, a régi barátnak pedig útvámot kell fizetnie.

Az ostoba vezető önhitt. Annyira hisz saját karizmájában, hogy a siker érdekében, tanácsadóira hallgatva, szó nélkül maga mellé emel olyan alvezért, aki nálánál sokszorosan karizmatikusabb. Az ostoba vezető azt hiszi ugyanis, hogy a lojalitás nevű varázsszó mindvégig kitart. Pedig ennek a bűbájnak a hatása folyamatosan kopik. És amikor az ostoba vezető azt hiszi, hogy a kábulat még mindig tart, akkor következik majd be az a tisztújítás, ami valóban, és ténylegesen tisztújítást fog jelenteni. Na, meg az ostoba vezető egyeduralmának végét.

Az ostoba vezető büszke. És büszkeségében azt mondja: az a jó alvezér, aki szó nélkül beleegyezik társai leváltásába. Így aztán ez az alvezér maradhat a posztján. Csakhogy pont a megválasztott új alvezér fogja az ő helyzetét ellehetetleníteni. Ha nem is azonnal, de idővel mindenképp.”