„Ami fél évszázada csupán húsz hónap börtönt ért, azt ma sokkal súlyosabban ítéli meg a közvélemény. Az úszó szövetségi válogatott kapitánya, Kiss László egyetlen módon tudta volna megőrizni arcát és életművét: ha azonnal lemond, amikor fény derült 55 évvel ezelőtti tettére.
Annyit tehetett volna még hozzá, hogy egész felnőtt életével szerette volna bizonyítani, mennyire megbánta fiatalkori bűnét, utólag is megköveti a csoportos nemi erőszak áldozatát és minden nőt, akinek ilyesmit kellett elviselnie. Ám nem így tett, és két nappal később erkölcsi értelemben kétszeresen is bukott emberként kellett távoznia.
Közben a kínosnál is rosszabb helyzetbe hozott mindenkit, aki védeni próbálta. Például hazugságba hajszolta az úszószövetséget, amely előbb azt állította, hogy az elnökség egyhangú szavazással állt ki mellette, majd Cseh László tiltakozása nyomán beismerte, mégsem volt elnökségi ülés, csupán a vezetők »szűkebb köre« szavazott Kissnek további bizalmat.”
