Recept

„Amikor egy rezsim elhiteti magáról, hogy stabil, egyben azt a tévképzetet is elhinti, hogy jól teszi a dolgát, holott a kettő nem ugyanaz. Jól kormányozni más, mint a hatalmat körülbástyázni. Ez legtöbbször hirtelen derül ki, amikor a gyanús ügyletek és az elrontott koncep­ciók egyszerre törnek a felszínre, és nincs az a kommunikátor, fedősztori, lakájsereg, amely képes volna elfedni a különbséget. Könnyű volna azt mondani, hogy ilyenkor már semmit sem ér a megfélemlítés, a jutalmak és az elvonások önkényes alkalmazása, a kiváltságosok harcba hívása, vagy néhány akciós engedmény a képtelenségek polcairól. Csak egy biztos, hogy a lényeghez maga a rendszer nem enged nyúlni, hiszen a szisztémától való búcsú nem csupán egzisztenciákat sújtana, hanem a centrális erőteret törné darabokra. Az pedig akkor is kikezdené a stabilitást, ha nincs kéznél kormányváltó erő.

A regnáló hatalom eleddig el tudta hitetni magáról, hogy gyökerei kitéphetetlenek. Ennek illúziója könnyen elillanhat a támogatók, a kiábrándultak és az ellenfelek körében – bár megjósolhatatlan, hogy milyen ütemben –, de ha a kapkodás és ezzel párhuzamosan a bizonytalanság fokozódik, akkor az eddigi aduk is vesztes lapokká válnak. A változás nem annyira az erőviszonyokat borítja fel, mint inkább a vesztenivalót skálázza át – hirtelen nem a kényszerbetagozódottak, a kritikus seregek érzik a fenyegetettség súlyát, hanem a hatalom reprezentánsait és piócáit kezdi nyomasztani, hogy van mitől félniük. Az újonnan felébredő veszélytudat reakciói lesznek kiszámíthatatlanok.

Hacsak nem kiszámíthatók.”