„Az ős-Közös Piac a három Benelux államot, Franciaországot, Nyugat-Németországot és Olaszországot foglalta magában. Azt a térséget, amelynek kereskedelme és történelme (talán az olasz Mezzogiornót leszámítva) ezerötszáz éven át szorosan összekapcsolódott egymással. A háborúk sok értéket elpusztítottak, a határok miatt rengeteg vér folyt, de a kereskedelmi és civilizációs szálak sohasem szakadtak meg Milánó és Párizs, Brüsszel és Köln, Amszterdam és Lille között.
Az európai projekt bővítése alapvetően a tőke szabad terjeszkedését szolgálta, de belejátszottak politikai szempontok is. A dél-európai volt fasiszta diktatúrák, majd az egykori szocialista országok felvételét a »mag-Európa«, a hat alapító állam polgárai egyfajta befogadásként élték meg. Amíg ment a gazdaság szekere, úgy érezték, hogy »tartoznak ezzel« a történelemnek. Azzal, hogy cégeik üzletileg is jól jártak, a nyugati lakosság többsége nincs tisztában. Az euroszkeptikus franciákat nem a hollandok, a holland szélsőjobboldalt nem a luxemburgiak jelenléte zavarja az EU-ban. Alapvetően a kelet-európaiak befogadását, szabad munkavállalását tartják fenyegetőnek, ami mostanában összemosódik a tudatukban a menekültek végtelen áradatával.
Orbán Viktor és a szavait papagájként ismétlő hazai euroszkeptikusok EU-ellenes kirohanásaival nem az a baj, hogy kritizálják az unió működését. Erre van némi okuk. A baj az, hogy ez a hangulatkeltésük félelmetesen összecseng azokkal a nyugati törekvésekkel, amelyek a kelet-európai országokat kiutálva, valamilyen szegényes előszobába küldve őket, újra felépítenék a »régi szép« Nyugat-Európát. Amelyet mostanában »mag-Európának« neveznek, s nagyjából a hat alapító tagállamot jelentené, talán a spanyolokkal kibővítve. Egész nemzeti történelmünk, »kisállami nyomorúságunk« azt követelné, hogy minden módon álljunk ellen ennek a kirekesztő törekvésnek. A Monarchia széthullása óta veszteséges történelmünket egyedül az európai integráció tudta megszakítani. Szomorú látni, hogy ezt nem látszik érteni Orbán Viktor, az a politikus, akit személyesen az európai integrációs bizottság elkötelezett EU-párti elnökeként ismertem meg 1994-ben.”