Újra kell gombolni az európai mellényt

„– Aligha van Európában erősebb kezű vezető, mint Angela Merkel német kancellár. Ő mégis teljesen mást gondol a bevándorlási válságról, mint ön. Ez nem cáfolja meg az elméletét?

– A német kancellár karakteres és erős vezető, ez kétségtelen. Mindenkinek, így nekünk, magyaroknak is jó okunk van arra, hogy tiszteljük és bízzunk benne. Az ő esetében nem a személyes tulajdonságok hiányoznak, hanem a mozgástér. Néha Gulliver jut róla eszembe, akit a lilliputiak ezernyi apró kötéllel és karóval kötöztek a földhöz. Angela Merkel ugyanis a legutóbbi német választások óta nagykoalícióban kénytelen kormányozni. És nemcsak az ő kereszténydemokrata pártjának, a CDU-nak nincsen többsége a berlini parlamentben, hanem magának a jobboldalnak sincs többsége. A CDU hiába nyerte meg a választást, ma mégis pusztán azért lehet kormányon, mert a baloldali pártok nem tudtak egymással megállapodni. Úgy gondolom, hogy a német kancellárra a német és az európai baloldal kényszeríti rá azt a migránspolitikát, amelyet jelenleg képviselni kénytelen.

– Nem gondolja, hogy Berlin és Budapest homlokegyenest ellentétes migránspolitikája miatt megromolhatnak a német–magyar kapcsolatok?

– Valóban, a német és a magyar kormány álláspontja ebben az ügyben élesen különbözik. Ebből akár lehetne konfliktus is, ha fatalista módon belenyugodnánk abba, hogy a körülmények áldozatának tekintjük magunkat. De a politikát emberek művelik, és ha a politikusokban megvan a szándék, hogy a kapcsolatokból megmentsék, amit lehet, akkor a szövetség fenntartható. Szerintem ez a szándék megvan. Látható, hogy amit mi teszünk, az Németország érdekeit is szolgálja. Magyarország megvédte a határait, a visegrádi országokkal létrehozott egy régiós együttműködést e területen, támogatjuk Szlovéniát és Macedóniát, hogy ők is meg tudják védeni magukat, készek vagyunk támogatni Bulgáriát is – őket gyorsan fel kellene vennünk a schengeni övezetbe –, és mindez együtt jelentősen lassítja a migránsok áradatát, ami Németországnak is érdekében áll.

– Lehetséges, de Berlinben ezt senki nem mondja ki. Magyarország esetében a szokásos kettős mérce érvényesül, nekünk csak a gyalázkodás jut. A nyugati politikusok ez ügyben álszentek és hazugok, az elmúlt hónapokban folyamatosan változtatták a véleményüket, de egy közös nevezőjük van, az, hogy a magyar intézkedések borzalmasak. Pár napos hír, hogy Dániában elkobozzák a bevándorlók pénzét és ékszereit. Ha ezt mi tettük volna, nem is tudom, mi történt volna, bombáznák Budapestet. S ön még azt mondja, hogy ne legyünk fatalisták?

– Ne legyünk. Minden népnek, így a magyarnak is megvan a maga sorsa. Lehet, hogy a nyelvi elszigeteltségünk az oka, lehet, hogy a származásbeli különbözőségünk, a földrajzi helyzetünk, a XX. századi politikai kútmérgezés, nem tudom, de nekünk a saját álláspontunk, a saját politikánk, a saját érdekeinkért történő kiállásunk elismertetéséért kétszer annyit kell dolgoznunk, kétszer bátrabbnak kell lennünk, kétszer nagyobb erőt kell mutatnunk, mint másoknak. De a végeredmény ugyanaz lesz. Meg fogjuk kapni a tiszteletet és az elismerést, el fogják fogadni az álláspontunkat, csak kellően szívósnak és kitartónak kell lennünk. Ha állandóan a nyugalmas terepet keressük, ha minden ügyben meghátrálunk az első pengeváltás után, akkor soha nem jutunk sehová.”