Alku a rémálomra

„Recep Tayyip Erdogan török elnök sokáig hasznosnak tartotta az Iszlám Államot, hiszen az támadta a kellemetlen damaszkuszi rendszert, és nem mellesleg irtotta a kurdokat. A helyzet azonban nyárra megváltozott. Egy: Amerika váltott. Kettő: Erdogan pártja nem szerzett többséget a törvényhozásban, koalíció máig sincs. Két potenciális szövetséges van: a mérsékelt kurd párt és a radikálisan kurdellenes szélsőjobb. Erdogan alighanem egy harmadik utat választott: feladta a »belföldi kurdokkal« való megbékélési politikát, hogy radikális retorikával és tettekkel elhódítsa egy előre hozott választásokon a szélsőséges Nemzeti Cselekvés Pártja szavazóit. Belépett az Iszlám Állam elleni háborúba, cserébe azért, hogy »üthesse a kurdokat« otthon, Szíriában és Irakban. Amerika rábólintott, főleg, hogy Erdogannak volt egy másik »aduja« is, az új orosz, Törökországot és Európát is ellátni képes gázvezeték. Washington most minden „fronton” harcban áll Moszkvával, már csak az építéshez szükséges szerződésekkel való ankarai szöszmötölés elég volt ahhoz, hogy szabad kezet adjon a kurdkérdésben.

Mi lesz mindenből? Félő, az Iszlám Állam legyőzéséhez ez kevés, az egyes, Amerika-barát olajmonarchiákhoz köthető pénzforrások továbbra sincsenek elzárva, a BBC híradásai még az elmúlt hónapokban is beszámoltak a terroristák területén megforduló nyugati »magán«szállító repülőgépekről. A megoldás alighanem csak egy széles körű, az összes Iszlám Állammal szemben lévő felet összefogó koalíció, a minden frontos harc jelentené, de ez teljesen új helyzetet teremtene a térségben. Így marad a Hollywoodot és katonai beszállítókat hosszú évekre lefoglaló permanens háború.

S marad, sőt egyre több lesz az életére nálunk, Európában választ kereső kurd menekült is.”