Elemző: Világszinten is odafigyelnek Orbán Viktorra (VIDEÓ)
Fricz Tamás szerint „az amerikai befolyás az Unióra nézve egy régi dolog. Így Donald Trumpot figyelembe kell vennie a brüsszeli elit tagjainak.”
Egy külföldön élő ismerősöm nemrég Budapesten járva megkérdezte tőlem, mi történik Magyarországon, miért húz fel vasfüggönyt a magyar kormány huszonöt évvel a hidegháború vége után.
„Egészen elképesztő, hogy az elmúlt öt évben milyen kép alakult ki hazánkról a nyugat-európai értelmiségiek körében. Azon túl, hogy Magyarország gyakorlatilag fasiszta állammá alakult, a magyarok pedig mindannyian idegengyűlölőek, az elmúlt hetekben mi váltunk a háborúk és az éhínség elől menekülők legnagyobb ellenségeivé. A nyugati sajtó „tényfeltáró” riportjai messze állnak a valóságtól, de ez senkit sem érdekel, hiszen az újabb és újabb szenzáció tálalása a szerkesztőségek első számú feladata. A sztori a lényeg, nem a tárgyilagosság, a pártatlanság vagy az igazság. A bevándorlás kérdésében újra bűnbakok lettünk: plakátokkal riogatunk, felmondjuk az uniós egyezményeket, kerítést építünk.
Jó lenne, ha Európa végre észbe kapna, és belátná, hogy hazánk óriási szívességet tesz az egész kontinensnek. Saját erőforrásból, az uniós jogszabályokat messzemenően betartva igyekszik gátat szabni egy végeláthatatlan emberáradatnak. Magyarországnak egyébként is ez lenne a feladata, hiszen a schengeni övezet egyik peremországaként a külső határok megvédése hazánk kötelessége. Ezért is meglepő, hogy naponta több ezer ember sétál át békésen a szerb−magyar határon. Ideje lenne végre leszögezni: ezek az emberek illegálisan lépik át a határt, Szerbia ugyanis nem tagja a schengeni zónának. Menekülteknek se tekinthetjük igazán a határátlépőket, hiszen Törökországba, Görögországba, Bulgáriába, Horvátországba vagy Szerbiába érve már réges-régen biztonságos földre érkeztek, ezekből az országokból elméletileg nem kellene tovább menekülniük.
Sosem fogjuk tudni elképzelni, milyen borzalmakat éltek át saját hazájukban azok a szírek, líbiaiak, afgánok, pakisztániak vagy eritreaiak, akik most Európában keresnek menedéket. Sosem fogjuk megtudni, milyen az, amikor a jobb élet reményében több ezer kilométert kell megtenniük, sivatagokon, tengereken átkelniük, zsákkal és gyermekeikkel a hátukon. A menekültek élete szörnyen nehéz lehet. Táborokban, sátrakban laknak, kapualjakban alszanak, mindvégig tudva, hogy valószínűleg sosem térhetnek vissza saját hazájukba. A bevándorlók többsége még a bicskei zsúfoltságért vagy a Calais-nál tapasztalható áldatlan állapotokért is hálás, hiszen jobb, mint a háború.”