Wer die Wahl hat 2.

Sokkal poénosabb lenne, ha csak hetente lenne egy rész. Másrészt viszont hosszú lenne, mint a Forsyte Saga.

A legősibb tradíció, a "mi a tradíció?".

Szerény véleményem szerint a tradíció igen kevés lényeges döntést spórol meg (ha egyátalán), viszont igen sok fölösleges frusztrációt okoz, amikor túlhaladott, fölöslegessé vált, sőt olykor káros tradíciók ellen lép fel az ember, akár családban, akár társadalmi szinten. A tradício nevében nagyon sok haladó gondolatot nyírnak ki gondolkodni nem akaró, kényelmes, változásra képtelen emberek.

Ez az állítás „Mi a tradíció? Az emberek mentesítése a döntések egy részének súlya alól, olyan kész válaszokkal, amelyek kiállták az idő próbáját.” a valóságban ebben a formában nem igaz. A tradíció hagyomány, amely egy adott időszakban, adott körülmények között jött létre. Ennek következtében ami igaz volt korábban az nem biztos, hogy ma is teljes egészében igaz. Ez hasonló ahhoz, ami egy országban megvalósítható és eredménye pozitív, nem biztos a másik országban is ugyanolyan eredménye lesz. Ebből eredően pedig nem a mérték tevődik az első helyre, hanem a körülmény. A „Wer die Wahl hat, hat die Qual” német közmondás is csak részben igaz, pontosabban összetettebb, mivel minden döntés kockázatokkal jár, vagyis gyötrelemmel, ugyanakkor magában hordja a győzelmet is. Felfogásom szerint nem dönteni a legrosszabb döntés. Ezért nem értem azokat az embereket, akik nem mernek dönteni és másokra hagyják, majd elkezdenek később kritizálni. A sok döntés relatív. Attól függ mennyihez mérem. Az élet minden perce döntésből áll, csak legfeljebb nem érzékeljük, nem vesszük figyelembe. Sokszor van, hogy megszokásból hozunk döntéseket és nem figyelünk a megváltozott körülményre. Nos ekkor szokott keletkezni a probléma, az igazi „gyötrelem”. Popper Péter a következőket írja: Az élet kikényszeríti, hogy az ember játszmákat játsszon. A kérdés csak az, hogy amit az élet kikényszerít, abba mindig bele kell-e egyezni? Az élet a háborúkat is kikényszeríti. Az élet a népek és a vallások közötti ellentétet is kikényszeríti. Most még sorolhatnám, hogy mi mindent kényszerít ki az élet: negatív indulatokat, gonosz cselekedeteket. Mindenre igent kell mondani? Attól, hogy a világ gonosz és züllött, nekünk is gonosznak és züllöttnek kell-e lennünk? Vagy inkább vállalni kell az ellenállás kockázatát, ami néha az ember egzisztenciájába, sőt az életébe kerülhet? Tudom, hogy ezt senkitől sem lehet megkövetelni, legfeljebb az ember követelheti meg önmagától. De azért nem kell a gyávaságot dicsőséggé emelni! Szerintem értékes gondolatokat tartalmaz.