égy ólomsúlyú évtizeden át két nemzedék is felnőtt úgy, hogy pisszenni sem szabadott Trianonról, s utána is még húsz esztendőn át is csak suttogtunk.
„Papíron a »nemzeti összetartozást« kéne ünnepelnünk. Igen, ünnepelni, így mondta be a közrádió is ma. Néptánc csoportokat hívünk Székelyföldről, iskolások érkeznek a Felvidékről, cserkészek a Délvidékről. Szép, napsütéses idő van, éppen, hogy beköszöntött a nyár, ideális fesztiválszezon nyitó rendezvény. Színpad a főtéren, mellette sörpadok, hot-dog és jó hideg sör is kapható. Erőlködve jópofizunk: de, jó, hogy ennyi helyen élnek magyarok: Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában – és mi, mind együtt, egy nagy boldog család vagyunk. Vicsorgásba fagynak a mosolyok, és a nagy magyarosch kavalkádban – ugyanúgy kussolunk a fájdalmunkról, mint húsz, harminc, vagy ötven éve. Mert arról már alig-alig esik szó, hogy ezek a magyarok nem azért élnek idegen országokban, mert leléptek, mint a szomszéd Béláék Németbe’, hanem azért, mert átment a fejük felett a határ. Hogy rohadtul nem vagyunk boldog család, mert a família egyharmadát nap, mint nap veri és megalázza a férje, akihez amúgy is úgy lett hozzákényszerítve.
Aztán szervezünk, nagy, dúlt keblű ökölrázó szeánszokat is, ahol szigorú tekintetű gyászmagyarok dübörgik az égre a nemnemsohát. Meg, hogy »kitartás, testvérek, jövünk«, és akkor majd az idegen megszállók »bocskorostúl, puliszkástúl« mennek a francba. Hogy addig hogy élnek, hogy maradnak talpon az elszakított magyarok, az legfeljebb részletkérdés, vagy még annyi sem. Csak tartsanak ki »ott a végeken«, és majd, ha a Kárpátokon megfújják a trombitát, megyünk, és rendet csinálunk. Hogy esetleg ők nem akarnak végvári vitézek lenni, és hősiesen elpusztulni, tönkre menni, beleőrülni a Trianonban rájuk szabott sorsba, az nem érdekes. Hogy vannak álmaik, vágyaik, terveik – és ezek közül csak az egyik, hogy meg kell maradni magyarnak. Hogy dolgozni szeretnének, családot alapítani, horribile dictu karriert építeni. Hogy élni akarnak, és nem túlélni - erről már alig beszélünk.
Hogy mi időnként jót akarunk, és hülyeséget csinálunk, hogy egyenként Krisztust kiáltunk, de együtt már Barabbásnak hangzik, az a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az elszakított részeken ökölbe szorult kézzel figyelik a vidámkodó összetartozás-vurstlit, és keserű mosollyal a szájuk szélén hallgatják az üres ökölrázást. És ettől az egésztől nem fogunk jobban összetartozni– ha ugyan nem kevésbé.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
Migrációs politika, gender, Brüsszel, háború, Isten-Haza-Család. Zászlóégetés. Számos dologról kérdeztük Lenhardt Balázst, akinek Magyar Péterről is megvan a véleménye.
A legendás miniszterelnök „munkája a köz javát, a magyarság javát szolgálta, hibái és tévedései voltak, mint mindannyiunknak, de az összkép példát adó lehet” – fogalmaz a történész a Mandinernek.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
