„1. Immár a harmadik választáson folyamatosan csökken a részvétel. A politika beszűkült, magába fordult, saját, gyakran a múltból eredő csatáival van elfoglalva. Nőtt a szakadék a politikai osztály és az állampolgárok között.
2. Megkérdőjeleződtek a pártkeretek. A kormányzó jobboldal működése már régen nem nevezhető pártszerűnek. A KDNP csupán egy név, a Fidesz pedig inkább hierarchikus, egyházias szervezet, mint párt, amely rituálékban, »politikai körmenetekben« létezik, és nem a kormánypolitika formálója. Hiába vette át a Jobbik retorikáját és kultúrájának egy részét, hegemón szerepe a jobboldalon nem erősödött, hanem gyengült. Az állami színtereken megvalósította a vágyott centrális erőteret, de éppen a saját térfelén duális szerkezet jött létre. Míg eddig az ország számára az egyetlen veszély a központ által uralt centrális erőtér volt, ma már egy másik rajzolat veszélye is megmutatkozik: a két középpontú jobboldali ellipszisé, amelyben a Fidesz és a Jobbik egymásba átfolyó közönsége két központhoz is igazodhat. Ha az ellipszis az országot is beszippantaná, létrejönne a populista, diktatórikus jobboldal és a rasszizmusra hajló szélsőjobb váltógazdasága.
3. Kudarcot vallottak az elmúlt négy év kísérletei az új típusú civil mozgalmak és a pártok viszonyát illetően. A CÖF párthadseregét nem lehet értelmes modellnek tekinteni. Az új, demokratikus civil mozgalmak a politikai osztály ellenében születtek meg, majd vezetőik egy része betagolódott a pártrendszerbe, de ezzel párhuzamosan el is vesztette civil bázisát. Bajnaiék kísérletének kudarca éppen ebből a szempontból fájdalmas. A hiányzó »közép« megtalálása valószínűleg eleve is illúzió volt, de a civilek és a politika ozmózisa valódi ígéretnek látszott. Ehelyett a politizáló közélet továbbra is a pártok világára szűkült, a korhadó pártstruktúra sem megerősödni, sem szétesni nem tudott.
4. A politikai elit szellemi elöregedése fölgyorsult. Mivel sem a civil, sem a szakmai-szakértői szférából nem törtek be új gondolatokat hozó új áramlatok, az elit változása leszűkült a generációs váltásra, ám közben felgyorsult az elit aktuális nemzedékeinek amortizálódása is. Már nemcsak a »régieket«, de az »újakat« is általánosítva marasztalják el. A leváltó hangulat a politikai osztályon túl elérte a politizáló értelmiséget is. Bezápult elit, bezápult politikai szerkezet, idősödő szavazótáborok, a helyüket nem találó »politikai hajléktalanok« növekvő tábora, csökkenő érdeklődés, apadó remények. Ezzel a helyzettel kell szembenéznünk, és nem egyik vagy másik párt, egyik vagy másik politikus kudarcával.”