A Birodalom

„A német megszállásnak, majd az azt követő szovjet megszállásnak voltak nem zsidó származású áldozatai is. És valószínűleg ezzel van a baj. Hogy voltak más áldozatok is. Akikről nem illik megemlékezni, főleg nem együtt a zsidó áldozatokkal. Mert ugye, ahogy Todorov írta volt, a nácizmusnak és a kommunizmusnak is voltak (vannak) bűnösei és áldozatai. Ám a két 20. századi szörnyrendszer összehasonlítása önmagában bűnnek számít, s a bűnösök és áldozatok különféleképpen reagálnak rá. A nácizmus áldozatai foggal-körömmel tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert szerintük az ő áldozatuk egyedülálló, kivételes, semmihez sem hasonlítható áldozat. A nácizmus bűnösei helyeslik az összehasonlítást, hiszen az felmentésül szolgál az ő számukra. Miképpen a kommunizmus áldozatai is az összehasonlítás mellett vannak, hiszen ez megfelelő szintre emeli végre az ő áldozatukat, s egyszersmind vádként szolgál számukra. Míg a kommunizmus bűnösei szintúgy tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert az szörnyű vádként hull(ana) vissza rájuk. S lám, máris egy gyékényen árulnak a nácizmus áldozatai a kommunizmus bűnöseivel, és a kommunizmus áldozatai a nácizmus bűnöseivel. Azt a hamis látszatot keltve, mintha amúgy bármiben is közük lenne egymáshoz. (Egyes esetekben van, de az egy másik történet.)

Ezt a hamis történelmi tudatot és közérzületet erősítik a Birodalom nekünk írt ukázai. S erre a hamis történelmi tudatra apellálnak azok a gazemberek is, akik képtelenek elviselni választási vereségüket, és a permanens forradalom lenini elvét követve, most a Szabadság téri emlékmű körül gerjesztenek hisztériát (Igen! Azt!), és összevissza hazudoznak az emlékmű »szellemiségéről« és a kormány szándékairól. Ezek szekerét tolja az Egyesült Államok, amikor – sokadszor – megpróbál beavatkozni a magyar belügyekbe.”