Vándorlók és menekültek: útban egy jobb világ felé

„Hogyan teremthetünk egy »jobb világot«? Ez a kérdés egyáltalán nem akar célzás lenni egy elvont vagy elérhetetlen elképzelés megvalósítására, hanem sokkal inkább ösztönözni akar a kibontakozás autentikus és átfogó keresésére, egy olyan cselekvésre, amely hozzásegíthet ahhoz, hogy méltó életkörülményhez jusson minden ember, megfelelő módon teljesüljenek az egyének és a családok igényei, mindenki tiszteletben tartsa, megőrizze és ápolja az Istentől ajándékba kapott teremtett világot. (...)

Szívünk mindig a »több« után vágyik, ami nem egyszerűen több tudást vagy több birtoklást jelent, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy több akarunk lenni. A fejlődést nem lehet csupán a gazdasági növekedésre korlátozni. Ez a növekedés gyakran úgy valósul meg, hogy semmibe veszi a legszegényebbeket és a védteleneket. A világ csak akkor válhat jobbá, ha elsődleges figyelmünket az emberre irányítjuk, teljes személyi kibontakozását segítjük, annak minden vonatkozásában és dimenziójában, beleértve a kibontakozás lelki vonatkozásait is; akkor, ha nem hanyagolunk el senkit, sem a szegényeket, sem a betegeket, sem a szűkölködőket, sem az idegeneket (vö. Mt 25, 31–36); ha az »eldobás kultúrája« helyett képesek leszünk elsajátítani a találkozás és a befogadás kultúráját. (...)

Aztán fontos kiemelni azt is, hogy ez az együttműködés éppen azzal az erőfeszítéssel kezdődik, amely tulajdonképpen minden ország kötelessége, mégpedig az, hogy jobb gazdasági és szociális feltételeket teremtsen a szülőföldön, olyannyira, hogy aztán annak, aki békét, igazságot, biztonságot keres, vagy elvárja az emberi méltóság teljes tiszteletét, annak ne a kivándorlás legyen az egyetlen választási lehetősége. A munkahelyek megteremtése a helyi gazdaságban elkerülhetővé teszi a családok szétszakítását és garantálja a stabil és kiegyensúlyozott életkörülményeket, mind az egyének, mind a közösségek számára.

Végül a vándorlók és menekültek átfogó szemléletében van még egy harmadik elem is, amelyet ugyancsak szeretnék kiemelni a jobb világ építésének útjával kapcsolatban: ez az elvándorlókkal szemben tanúsított előítéletek és elképzelések leküzdése. A vándorlók, a száműzöttek, a menedékért folyamodó emberek és a menekültek megjelenése nem ritkán gyanúsításokat és ellenségeskedéseket vált ki a helyi lakosság körében. Megjelenésük félelmeket ébreszt, hogy az idegenek aláássák a szociális biztonságot, veszélyeztetik a helyi lakosság identitását és kultúráját, konkurenciát keltenek a helyi munkapiacon, vagy éppen beszivárogtatják a bűnözés újabb ferdeségeit. Ezen a téren különös felelősség hárul a közszolgálati hírközlő szervekre: nekik az a feladatuk, hogy leleplezzék a társadalomba belegyökerezett, szilárd előítéleteket, és korrekt módon tájékoztassanak akkor is, ha egyesek hibáit nyilvánosan kell feltárniuk, de még inkább akkor, ha a többség becsületes helytállásáról, igazságos küzdelméről és lelki nagyságáról tájékoztatnak. Ezen a téren mindenki rászorul a vándorlókkal és menekültekkel kapcsolatos gondolkodásmód megváltoztatására; a védekezés és félelem, az érdektelenség és kirekesztés magatartásformáit – amelyek végül is »az eldobás kultúráját« jelentik, fel kell cserélnünk egy olyan magatartással, amelynek alapját a »találkozás kultúrája« képezi. Egyedül csak ezáltal sikerül felépíteni az igazságosabb, testvériesebb és jobb világot. Ez felhívás a többi hírközlő eszköz felé is, hogy valamennyien társuljanak »a gondolkodás megváltoztatásának« ehhez a folyamatához és könnyítsék meg a vándorlókkal és menekültekkel szemben kialakult viselkedési módok jobbra fordulását.”