„És ezt a halk pukit a legnagyobb jóindulattal mondom. Noha a legvérmesebb bankellenes hangadók az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy a Kúria jogegységi döntése sitty-sutty kikukázza az összes devizahitel-szerződést, a bankárokat forró olajba mártogatja, majd élőhalott kutyákkal tépeti szét, gyakorlatilag semmiről nem döntött.
A devizahiteleket, mint magánjogi szerződések érvényességét megerősítette, az árfolyamkockázatot teljes egészében a hitelfelvevőre terhelte és csak egy-egy olyan igen lényeges pontot hagyott későbbre a teljes ügyletből, mint az egyoldalú kamatváltoztatás vagy az erőfölényes, egyoldalú szerződésmódosítások kérdését. Tulajdonképpen részben megerősítette az eddigi bírói gyakorlatot, de a leginkább vitatott kérdéseket elegánsan kikerülte, azaz átdobta az Európai Bírósághoz.
Kösz a nagy semmit!
Mert ezek, azok a kérdések, amiről kegyeskedett nem dönteni a Kúria, talán fontosabbak, mint az árfolyamkockázat. És az amúgy is kissé ideges adósoknál nagyobb kurvaanyádat váltottak ki a jelentősen megemelkedett törlesztő részletek mellett az olyan finom kis egyoldalú módosítások, ami alapján még egy bőrt megpróbáltak a bankok lehúzni. Például ha emelkedett a Costesben a marhaszelet ára, akkor az plusz másfél százalék kezelési költség. Külső tényezőkben beálló változások. Apátok faszát. Ha nyolcvanat bír pengetni a szerencsétlen, akkor százat is alapon. Ha meg nyolcvanat se tud, akkor tökmindegy.”