A gazdasági válságok elkerülhetetlenek

„Számos vita van arról, hogy a gyakorlatban hogyan lehet konkretizálni az egyház társadalmi tanítását. Hajlamosak vagyunk gyakran ezt a tanítást a kapitalizmus és szocializmus közti »harmadik útnak« feltüntetni. Erről van szó?

Nem értek egyet. A kompendiumból indulnék ki, amit annak a vietnami bíborosnak a vezetésével állítottak össze, aki nyolc évet volt a kommunisták börtönében. Aki azt megjárta, az nem fogalmaz meg olyan naivitásokat, hogy szabad társadalom elképzelhető lenne magántulajdon, verseny és teljesítményelv nélkül. Naivitás azt gondolni, hogy amit kisközösségben meg lehet csinálni, azt a nagyközösségben is meg lehet. Ez episztemológiai tévedés. A civitas Dei nem valósítható meg a Földön. Persze ettől még fel kell lépni az oligarchikus döntések vagy az állam fetisizálása ellen, ha egyszer a katolikus tanítás nem állam-, hanem személyelvű. A katolikus tanítás, amint azt a II. János Pál-féle Centesimus annus enciklika is írja, harmadik út abban az értelemben, ahogy Wilhelm Röpke mondta: az államelvű totalitarianizmussal és az anyagelvű, materialista, önszabályozó piacgazdasággal szemben, amely nem ismer el semmi mást. Magántulajdonra, versenyre viszont szükség van, ehhez pedig tisztességes játékszabályokra, azokhoz pedig bíró kell. Ezek a tanok Magyarországon kevéssé érvényesülnek. A környezetvédők naiv módon próbálják átalakítani a világot, a zéró növekedés elve pedig elfogadhatatlan, főleg egy olyan országban, ahol a lakosság 40 százaléka szegény, és javítana az életszínvonalán. Ha az anyagi szükségletek kielégíttettek, akkor pedig jönnek a nem anyagi szükségletek. (…)

A katolikus társadalmi tanítás jelen van a közgazdászok tudatában, megjelenik az egyetemi és tudományos életben?

Egyáltalán nem. Már ahhoz bátorság kell, hogy az ember beszéljen erről. Benedek pápa az interjúkötetében említi, hogy van egyfajta negatív tolerancia: egyes álláspontokat kötelező elfogadni, másfajtákat meg sem lehet említeni. A homoszexualitás vállalása természetes, de hogy valahova ki van téve egy kereszt, az nem. Így van ez talán a katolikus társadalmi tanítással is. Pedig releváns üzenete van, s nyilván nem lesz többségi nézet egyhamar, de jó lenne, ha legalább egy hangként megjelenne. Talán érdemes lenne több mindenkinek vállalni, hogy ő ebben az értékrendben gondolkodik, és ez alapján fogalmaz meg javaslatokat. Nem vagyok pesszimista, mivel amikor májusban köszöntöttük Böjte Csabát az egyetemen, a tudományos élet jelentős alakjai voltak jelen. Amit Csaba testvér mondott az árva gyerekek neveléséről, az annak volt a gyakorlata, aminek én itt az elméletét elmondtam: személyelvűség. Az ünnepségen jó beszélgetések voltak, asztali áldást adott Csaba testvér, és a Miatyánkot mindenki el tudta mondani. Szóval a helyzet nem reménytelen.”