A magyar példa

„Ám, a lényeg mégiscsak az: Orbán ürügyén az Európai Unió önmagával viaskodik. Az uniós gazdasági-pénzügyi viták leple alól kezdenek kibukkanni a szervezet politikai jövőjéről szóló eltérő elképzelések. Francois Hollande francia elnök szavaival: „baráti feszültség” jellemzi a francia–német viszonyt, ami arról szól, meddig lehet komoly növekedés nélkül, csak megszorításokkal kezelni a válságot. »Mert, ha nem sikerül csökkenteni a deficitet, a megszorító kormányok népszerűtlenek lesznek, amit a populisták kihasználnak, s ez az unió felmorzsolódásához vezethet.« Hollande attól fél, hogy a 2008 után mind teljesíthetetlenebb maastrichti kritériumok szigora által kiváltott unióellenesség felülírhatja a globalizált világban csak gazdasági-politikai egységként életképes európaiság amúgy sem túl erős eszméjét.

Ebbe a folyamatba illeszkedik Orbán etatista demokráciadúlása, s félő, megmozgatja néhány nem kelet-közép-európai politikusi agyát is. Ehhez képest tényleg apróság, hogy Kumin Ferenc csukott szemmel borotválkozik, hogy ne kelljen szembe néznie magával, miközben az európai egység egykori konzervatív nagyságai, Alcide de Gasperitől, Robert Schumanon át, Konrad Adenauerig aggódva tekintgetnek alá mai utódaik tipródására.”