„Amikor a kormány és a diákság között konfliktus támadt, és ebben mértékadó konzervatív személyiségek, szervezetek, médiumok egyaránt szembehelyezkedtek a fizetős felsőoktatás ötletével, azt gondoltam: végre tanúi lehetünk egy igazi érdekvédelmi küzdelemnek.
De nem így lett. A diákok nemes és jogos követelésére méltatlanul rátelepedett a politika, az ügyet ezer szállal magához láncolva, megmérgezve. S bár a kormány és a hallgatók közötti vitában a hallgatók végül csatát nyertek, ez már nem számíthat: ugyanis szó sincs itt már a tandíj ellenzéséről, az egész Ron Werber-i gépezet a nemes célt – meggyalázva – csupán eszközként tekintett a diákságra és követeléseire. Ez bizony ma már kemény politika, méghozzá a legrosszabbak közül való.
Az érdekkonfliktus jelen esetben úgy nézne ki, hogy van egy kormány, van egy társadalmi réteg (diákság) és van egy össztársadalmi érdek (ne legyen fizetős tandíj). Itt azonban egy negyedik tényező is felbukkant: egy külföldről támogatott, már több mint száz éve nemzeti javainkban dúskáló, itthoni helytartó fiúkból és érdekeltségeikből álló közveszélyes társaság, amelyik egy jogos érdekkonfliktusba szőtte bele magát politikai haszonszerzési célból.”