„De mitől is növekednénk? Az »unortodox« gazdaságpolitika eddigi vívmányaitól aligha. Miközben dicséretes, hogy a kormány elkötelezett a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése mellett, a »szokatlan« döntések miatt a korábban itt megtelepedett cégek nem akarnak fejleszteni, a bankok alig hiteleznek, az uniós források pedig láthatóan nem mozgatják meg a gazdaságot. S hiába a szerkezetátalakításra tett kísérletek, a magyar gazdaság az eurózónába integrálódott, tehát alapvetően exportalapú, itt pedig az a »fekete lyukas« téma, hogy csak a nagyvállalati szektor képes Nyugatra szállítani, a hazai tulajdonú mezőny csak alig-alig. Pedig a felvevőpiacaink a legjobbak: elegendő Ausztriára vagy Németországra gondolni.
Szándékosan hoztam fel »mikrogazdaságos élményeimet« az imént. Tudomásul kell venni ugyanis, hogy a tőke nem a fán terem, és minden mindennel összefügg. Nem pusztán a Magyarországon üzemelő multik nyögik az adókat, az ilyen-olyan elvonásokat, hanem a kis- és közepes vállalkozások is. Amennyiben pedig a gazdálkodási környezet tartósan bizonytalan, akkor az egész gazdaságnak lőttek. Visszaesést visszaesés követ.
Hogy ne áruljak zsákbamacskát, tisztelettel javasolnék a gazdaságpolitika irányítóinak néhány dolgot. Nem pusztán ki kellene békülni néhány fő szektor – pénzügyi, energia- és kereskedelmi – képviselőivel, hanem a szektorok konszolidációjára is szükség lenne. Javítani kellene a külföldön egyébként is megtépázott országimázst, továbbá a ciklus hátralévő részében kiszámítható jogi környezetre lenne szükség.”