Célország

„Micsoda sikoltozás lenne külföldön és belföldön egyaránt, ha Gyurcsány Ferencet felelősségre vonták volna mondjuk a 2006. október 23-i durva tömegoszlatás és több száz békés járókelő elveretése miatt. Miniszterelnököket, elnököket, úgy látszik, csak Olaszországban, Franciaországban, Horvátországban, Ukrajnában és Izraelben lehet felelősségre vonni. Nálunk nem. Vegyük tudomásul, 2010 óta célország lettünk, megpróbálnak satuba szorítani bennünket. Ha nem sikerült az EU-nak és más nemzetközi érdekcsoportoknak a költségvetési fegyelem megsértése, a médiaszabadság vagy az alaptörvény létrehozása miatt szégyenpadra ültetni Magyarországot, akkor jön az antiszemita kártya. Mindenki tudja, hogy ez mondvacsinált, de számunkra a megbélyegzés a legveszedelmesebb, hiszen az ország né­pé­nek ehhez semmi köze. Egy hetven évvel ezelőtt lezárt fejezetet, a nürnbergi és egyéb népbíróságok által személyenként megtorolt történéseket újra elővették, úgy, hogy a második világháború rémségei szinte hiány­talanul ránk zúdulnak. Mintha nem lett volna Franciaországban Vichy-kormány, ahol a francia csendőrök legkeményebben üldözték a zsidókat, vagy nem lettek volna Ukrajnában haláltáborok, Romániában, Szlovákiában, Litvániában, Németországban zsidóüldözések. Ezekben az országokban mind meghaltak a felelősök? Ezekben az országokban már nincs idős ember, aki részt vett a második világháborúban? A kettős mérce nyilvánvaló. Azt hiszik, Magyarországgal mindent meg lehet csinálni. (...)

Célország lettünk. Külföldről jönnek hazánkat nem ismerő egyének, akik fenyítenek, kioktatnak bennünket szolidaritásból, emberségből, toleranciából, szeretetből. Útitársként ott van mellettük egy igen erős hazai kollaboráns réteg, amely hazugságokkal éleszti a tüzet a magyarság ellen. Talán abba kellene hagyniuk, netán törvényekkel tiltani kellene a haza elleni áskálódást. Nem szerencsés az árkot ennyire mélyre ásni.”